110601-120-5791-5846-3
110602-121-5847-5889-4
Megyünk haza.
Háttérzenének itt van ez: csomagolás közben én is ezt hallgattam:
http://www.youtube.com/watch?v=1lOoIgGFy24
http://www.youtube.com/watch?v=1lOoIgGFy24
Összecsomagoltam. Hihetetlen, de sikerült. Nem aludtam, de sikerült. Útra készen állok. Előző nap bevásároltam a százjenes boltban rengeteg rizspapírt - amit otthon aranyáron vesztegetnek - meg egy csomó tust, meg a menzán azt a két hatalmas doboz finom kekszet, de ezek már mind nem fértek be sehova, úgyhogy úgy ahogy volt, odaadtam őket egy szatyorban Nagayama Tanárnőnek. Hasznát veszi a tusnak is meg a rizspapírnak is. Elég rossz hogy nem hozhattam haza, másfelől viszont még soha nem éreztem ennyire, hogy amit odaadok valakinek, az a lehető legjobb kezekben van. :) Nagayama Tanárnő úgyis annyit áldozott ránk, hétről hétre tömte belénk a finom kajákat, a legkevesebb, hogy megajándékozom 1000 lap rizspapírral meg öt liter tussal... :_D
Itt pedig a titkos szemetesládám látható: a 4 hónap alatt összesen 60 kávés doboz, 40 sörös doboz, és 20 Dr.Pepper doboza gyűlt össze - a gardróbszekrényben. :_D Mivel ugyanis egyáltalán nem használtam azt a szekrényt, oda rejtettem időközben az összes kiürült italos dobozt, hogy aztán a legvégén pontos statisztikát vonhassak... illetve mégse olyan pontos, mert volt olyan, hogy a szomszédos városban megivott cuccok dobozát helyhiány miatt ott kellett kidobnom. Nem tudom, mit gondolhatott a takarító néni aznap reggel, hogy egy éjszaka alatt 120 italos dobozzal több lett a kukában... igazából nem is fért bele... :)
60 dob. Café au Lait, 40 dob. Asahi sör, 30 dob. Dr.Pepper (=kóla)
Azonban akadt, aki még az utolsó pillanatban is kifele dobálta a cuccokat a bőröndjéből, történetesen Silvia(ITA), aki a képen látható módon az indulás előtti percekben még a súlykorlátozással küzdött... :D
Silvia volt az első aki elhagyta a kolit, hiszen mindenkinek más gépre volt jegye. Voltak ugyan, akik egykupacban mentek a reptérig (vonattal át a hídon és ott vagyunk), de onnan aztán mindenki egyedül ült fel a gépére. Ilyen szempontból a kínaiak voltak szerencsések. Igazából én is Frankfurtig Varpuval(FIN) jöttem, viszont teljesen más helyre szólt a jegyünk... és a gépet is majdnem lekéstük...
Na de nézzük az elején akkor. Miután feltettük Silviát(ITA) a Japán Alapítvány buszára (egyes egyedül az egész buszon csak Ő volt), és leszenvedtük a cuccainkat, elköszöntünk a maradéktól... Én kiosztottam a "Budapest" feliratú képeslapokat és a névjegykártyáimat ami maradt, szétosztottam pár Sportszeletet, átvettem egy búcsúlevelet meg egy almát :_D - utóbbit Anh-san(VIE) adta nekem, az a rendőrnő a DLGL csoportból, aki ide-oda kalauzolt minket a 4 hónap alatt. Búcsút vettem Lótól(MAL) meg Maitól(VIE), aztán feltuszkoltuk a bőröndjeinket a buszra. Volt nagy sírás-rívás aztán a vonatállomásig, csak én rágcsáltam szótlanul azt almát. Sai(CHN) meg is jegyezte: "Látjátok, Feri az, aki képes a legvégsőkig megőrizni a hidegvérét..." Én rezzenéstelen arccal - mint az indiánok - tűrtem a végzetem. Ami ellen nem tehettem semmit. Másnap estére otthon leszek, ha fene fenét eszik is. Aláhullok a Mennyből a Földre. És tudtam, hogy fájni fog. Csak azt nem tudtam, hogy mennyire. Hát majd megtudom...
Rinkuu Town - peron a Kansai reptér felé (1 megálló)
Yousei(CHN), Rei(KOR), ismeretlen fószer (JAP), Sally(AUS), Ohkyeon(KOR), Icha(INA), Hayree(KOR), Jeong(KOR), Moukan(CHN)
Kansai International Airport - Departures
A biztonsági ellenőrzésig Varput(FIN) Sai(CHN) kísérte, ott vettek könnyes búcsút egymástól, plusz még egy búcsúcsókra is futotta - ami nagy szó, hiszen Japánban emberek előtt még a kezét se foghatta meg. Nagayama Tanárnő is mindig ferde szemmel nézte, hogy a menzára mennek "azok ketten..."
"Szégyenletes... a kezét fogja... a menzán... az a pernahajder! De hiszen ez itt egy iskola, nem egy éjszakai lokál!" - súgta mindig rosszallóan.Ha vannak dolgok amiben nem osztom Nagayama-sensei véleményét, az ez. :) De ez várható volt, aki a vasszigorral kivert Távol-Keleten akar csajozni, az alaposan kösse fel a gatyáját...
"Kemény ez, mint a Rolling Stones."
A stewardess meg csak nézett minket. Ritka látvány: egy 25-ös srác meg egy 30-as csávó, ülnek ketten egymás mellett, egymáshoz egy árva szót se szólnak, csak mindkettő némán bőg, szemükből vég nélkül patakzanak a krokodilkönnyek... a hangtalan drámát csak egy-egy kóbor szipogás szakítja meg. Nem derült ki, hogy a japán Elton Johnnak mi volt a szívfájdalma, mert mindketten végig a sírással voltunk elfoglalva.
Az utolsó darab Japán, amit látok:
A háttérben Dél-Ószaka - talán Wakayama vagy Misaki... az előtérben meg a Kansai repülőtér.
A háttérben Dél-Ószaka - talán Wakayama vagy Misaki... az előtérben meg a Kansai repülőtér.
A zsebemben lapul még egy kézzel írt levél, ami gyökerestül felforgatja majd az egész életemet - de ezt akkor még csak nem is sejtettem. Még a levél se tudta, hogy aminek a jobbá tételéhez adott naiv jótanácsot, azt a puszta létezésével alapjaiban rengette meg...
És valóban: odalent akármennyire rossz is az idő: "a felhők fölött mindig süt a nap!"
de nincs idő sokat vigadni: visszaszállunk a felhők alá, mert ez már Frankfurt:
Frankfurtban aztán elváltam Varputól(FIN): az ő gépe nem sokkal később már indult is Helsinkibe. Én még ahogy vártam a gépemre, szóba elegyedtem a körülöttem táborozó japán nénikkel, aztán két másik bácsival is... Beszélgettünk Japánról, a világ dolgairól - közben kiderült, hogy a felszállást a kint tomboló hatalmas vihar miatt jócskán elhalasztották. Mi persze ebből nem sokat érzékeltünk, hiszen annyira jó volt a társaság. :)
Aztán két óra késéssel végül mi is meglódulunk a kifutópályán:
Bájbáj Frankfurt...
Itt jön a nap vicce: az evőeszköz a képen látható ételcsodához.
Ez amúgy elvileg krumplipüré virslivel, tojással. Hozzá kenyérrel. Na de az "evőeszköz:"
Ez amúgy elvileg krumplipüré virslivel, tojással. Hozzá kenyérrel. Na de az "evőeszköz:"
Ezzel aztán nemcsak tuti biztos, hogy az égvilágon senkit sem lehet megölni, se drótokat elvágni, se pilótakabint felfeszíteni, de én vagyok a megmondhatója, hogy igazából tényleg SEMMIRE sem jó. De még enni sem. Semmire. Ha ez volt a tervezők célja, akkor azt maradéktalanul megvalósították. :_D
Budapest. Az talán a Thököly út ott balra, meg a Könyves Kálmán
körút a hajtómű beömlőnyílása felett, de javítsatok ki, ha tévedek. :)
E n n y i . . .
I t t h o n v a g y o k . . .
V é g e v a n .
P.S.: Illetve hazudok... mert jön még egy "utolsó utáni" bejegyzés: nemsokára mérleget vonok az utazással kapcsolatban. Hányfelé jártam, hányféle dolgot csináltam összesen... Mi az amit elértem, és mi az amit nem. Mi az amit nyertem, mi az amit vesztettem, ilyesmik. Mert volt. Illetve lesz. De aztán tényleg vége. Lehúzom a rolót. Bezár a bazár.
