2011. február 4., péntek

Sűrített levegő - mindenre jó

110404-003-0090-0136-5

Ma megint négy fele ébredtem. Héttől van reggeli, legalább jó hamar ott leszek, addig zuhanyozom is meg minden. Kíváncsi leszek, hogy meddig tart majd a jet-lag. Minden nap hat fele kidőlök, és emiatt teljesen kimarad a vacsora. Ami mondjuk nem is baj, mert egyrészt annyit zabálok reggelire meg ebédre, hogy simán fedezi az energiaszükségletemet, másrészt meg a le nem evett pontokat lehet valameddig gyűjteni, így később majd annál több pénzem marad csokira mielőtt hazamegyek (mert ugye a reggeli csak aláírásba kerül, az ebéd meg a vacsora kerül pontokba, így a pontjaim gyakorlatilag felét megspórolom).

5:55-kor bekapcsol mindennap a tévé. Az 1-esen (NHK Osaka) ilyenkor időjárás-jelentés van, ami tök hasznos, és mindenekelőtt 95%-ban érthető. Itt persze nem forgatják a 3D térképet összevissza ahogy otthon. Még arra is van idő, hogy az összes megyének az időjárását kézzel jegyzeteljük – már aki erre vágyik – de az a lényeg, hogy van idő részletesen megnézegetni mindent a képernyőn. Ma például nappal 13, ékszaka 1 fok várható. J Kagosimában vulkánkitörés volt tegnap, két és fél kilométeres füstoszloppal! :)

Reggelire jól bezabáltam: egy tükörtojás, egy narancslekváros kenyér, egy eperlekváros kenyér, egy tál cornflakes, egy zacskó algalapka, egy fél tál főtt rizs, meg még egy kis algalapka. J Szerintem nekem ezentúl a reggeli lesz a főétkezés, mert az ingyen van, és akkor a maradék pontjaimból vehetek majd hazavinni csokikat meg mindent. Az a gáz, hogy a menzáról SEMMIT nem szabad kivinni, de elképzelhető, hogy a táblás csokira ez nem vonatkozik, majd utánajárok. Bár a dorayaki (japán piskóta) véletlenül belecsúszott a kabátzsebembe... ;)

10-től interjúhoz gyülekező az 1-es tanteremben...

...mehetett volna jobban is, mert csak egyszerű dolgokat kérdeztek, mint pl hogy mi az első benyomásom japánról, meg hogy mi a szakgoldozati témám, és hogy azt hogyan akarom kutatni… amiket már csomó mindenkinek elmondtam meg le is írtam japánul, most mégis valahogy mehetett volna kicsit magabiztosabban is. Annyira azért nem volt rossz, mert olyan űberbrutál keigóval kompenzáltam, hogy beszarnak.

Egyébként azzal jöttem, hogy itt milyen tiszták a járművek, mert otthon ha jön a piros 20-as busz, akkor az első kerékdob előtt még kék, utána szürke. :) Nem nagyon akarták elhinni hogy ezt komolyan mondom... :D

Ebéd kritikán aluli volt. -_-" Mindkét menü elég rosszul nézett ki, és vesztemre a halat választottam. Hideg karfiol meg brokkoli, plusz egy szelet olyan hal, amit még életemben nem látam… nagyon fura íze volt, még életemben nem éreztem ilyet. Borzalmas volt, de azért legyűrtem, mert egyrészt 630 yen volt, meg az energia is kell, és a hal egészséges. Második fogásnak egy másik halat választottam, annak sprotni-íze volt, elég jó. Utána benyomtam egy tál sima rizset, amit a japánok szoktak enni (de még mindig nem jöttem rá hogy mit szeretnek rajta, mert semmi íze nincsen, tényleg nulla - mintha üres tésztát ennék), a végén meg leöblítettem egy kis miszóval… (ami ilyen algás lében úsznak a jégcsapretek-darabok). Ha állni hagyjuk a "lé" színe leülepszik az aljára, és ilyen fura felhő lesz a víz alatt :D elég fura, de finom. Csak időnként fel kell kavarni...

Aztán jött a nó / kjógen előadás, az egyik tanárnak ez a hobbija, így a nagyelőadóban tartott róla egy kisebb kétórás előadást. Persze alig bírtam végigülni, mert végig fájt a hasam a sok szartól amit összeettem reggelire meg ebédre…

Szombaton Tajiri-annai (városi körbevezetősdi), vasárnap Ószakában nót nézünk.

Délután felpattantunk az intézet biciklijeire, és meglátogattuk a várost. Én elmentem kicserélni a fényképezőgépet, de végül csak fújt bele egy kis sűrített levegőt a bácsi, mert szerinte csak beszorult az optika. Azóta rendesen működik, kíváncsi leszek, hogy meddig… Mindenesetre azt mondta, hogy nyugodtan visszamehetek ha lesz még ilyen, és belefújnak. :)

Hazafele még kitekertünk a tengerpartra. Mostanában én vagyok itt mindenkinek a bátyja. Én tanítom meg az többieket dinamós biciklit használni… az egyik csaj kétségbe volt esve, hogy hiába fordítja el a kapcsolót, nem világít a lámpája… Elmagyaráztam neki, hogy csak akkor világít ha tekeri, álló helyzetben nem. Meg hogy mellesleg ez is magyar találmány.

Aztán a tengerparton kacsázni próbáltak nagy kerek kövekkel…
-Nem jó, az nem lesz jó! Lapos kő kell, ami ráfekszik a vízre… ezen úgy csodálkoztak, hogy én meg azon csodálkoztam, hogy ezt nem tudják… -_-„

Az ausztrál srác egy egész hajóhosszal van lemaradva a nyelvi kompetenciákat illetően, eléggé nyögve-nyelősen megy neki a kommunikáció. Neki meg gyakori szinonimákat tanítok… :D

Úgyhogy tegnap óta én vagyok az isten. Kérdezte valamelyik a múltkor, hogy mennyi az IQ-m, mondom 128. Azóta az egész megye tudja, hogy a 603-asban egy zseni lakik… :_D

Vacsorára Maccsa-fagyit (zöld teás) ettem, meg pudingot, meg csokit! :_D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése