Frankfurtig

110202-001-0000-0000-3

Messze van.

Több mindent megtanultam már ittlétem legelső napján, a legjobban talán azt, hogy ez a Japán egy nagyon messzi hely.

Na de kezdjük az elején. A Robi ugye kivitt engem a reptérre; innen kezdődik a sztori. Jófej volt a csekinbácsi is, adott jegyet az ablak mellé. Illetve csak Frankfurtig, mert a japán járatra már nem volt hely az ablak mellett. Sebaj. Hanem - mint megtudtam - van ez az onlinecheckin lehetőség, amivel szerintem éppen azt lehet elintézni, hogy idejekorán lefoglaljam a helyemet a gépen. Majd visszafelé így teszek.

A gépen a vajas perecen kívül hoztak még innivalót is, amit remek alkalomnak találtam, hogy megcsillogtassam ragyogó némettudásom legalább ötven százalékát:

-Ich möchte einen Apfelsaft! (azért Apfelsaft, mert ugyan lett volna jobb pia is, a német tankönyvben, meg órán is mindig csak az a béna Apfelsaft szerepelt. Végre itt volt az alkalom, amikor pont ugyanazt a mondatot mondhatom el a néninek, ami a tankönyvben állt; ez ritkaság).
-……
-Wie bitte?
-Nehmen Sie etwas Tee oder Kaffee?
-Nein, danke.

Talán több is volt ez már az ötven százaléknál. Ritka az is, hogy az ember a nyelvtudásának majdnem a teljes egészét ki tudja használni, nekem ez megy. Egyébként ritka finom mézédes almalé volt, annyira, hogy nem is nagyon ittam mást.

Igazából Ferihegy volt a legkönnyebb akadály, innen egyre nehezedik a pálya. A Frankfurt az az űberbrutál nehézsúlyú szuperveterán szint: még az is eltévedne benne, aki tervezte. Valószínűleg így akarják elejét venni az illegális bevándorlóknak, mert aki nem talál ki a reptérről, az ugye nem juthat be az országba. Akik meg véletlenül valahogy mégis bejutottak, de nem volt vízumuk, vagy egyéb módon illegálisan tartózkodtak az országban, azokat összefogdosták, és bedugták a Frankfurt Flughafen-be bérniggernek gályázni. Az információs pult, a checkin-lédi, a perecárus – egytől egyig afgán, indiai vagy bangladesi bevándorló...

Sokat gondolkoztam, hogy magyar embernek hogy lehetne körülírni a frankfurti repteret. Veszünk egy ferihegy kettőt. Hozzáadjuk a ferihegy egyet a tetejére. Aztán hozzátesszük még a Nyugatit, a Keletit, meg a Délit. Aztán az egész kompozícióba belefasírozzuk a vesztendet, a mamut egyet meg a kettőt, a mom-parkot meg a kisfölalattit - ugyans ahhoz hasonló járműveken kell áttranszportálni az egyik terminálból a másikba – na kábé olyan. Jaj, kifelejtettem a hotelt. Az is van.

Van továbbá mozgójárda, ami az unalmas percek eltöltésére kiválóan alkalmas. Megy az ember egy kicsit ez egyik irányba, majd minden kör végén egyszerűen átszállunk a visszafele menőre. És közben lehet nézelődni is.

Két órámba telt, mire megtaláltam a beszállókaput. Viszont miközben a kaput keresgéltem, valami megcsörrent előttem a földön.

Szóval ott gurult előttem egy cucc, amibe belerúgtam. Egy kéteurós volt. Ekkor ért az első szerencse, pedig még meg sem érkeztem. A Frankfurti reptéren a bizonságiak olyan képkarabéllyal szobroznak az oszlopok tövében, hogy szerintem 10 lőszernél kevesebbet ki se lehet vele lőni… Ha egyik nap egy-egy M-16-ossal volnának felszerelve, senki nem venné észre.

Szóval két óra szüntelen bolyongás után, amiben benne van a reptéri ingyenvonaton utazás is, végre megleltem a C-kaput, abból is a C-18-at. A vizsgálatoknál nem volt semmi különös, udvariasan bántak az emberekkel és velem is. :D

Hanem a repülőgép!

KICSI VOLT!

Csak egy béna Airbus A340, így ezt tudtam be a legelső csalódásnak. Mindenki azt mondta, hogy majd egy 747-essel fogok repülni, de nem így lett. L

eredeti dátum: feb02. újradátumozva: júl09.