Kyōto ① a nemhivatalos kiruccanás

110226-025-1009-1642-6

Tegnap Iva(SLO) és a többiek meghívtak magukkal Kiotóba, merthogy tervezték, hogy még a jövő heti hivatalos városnézés előtt ellátogatnak. Sok kedvem nem volt menni, mert valakinek a házit is meg kell csinálni, de igent mondtam, legalább látok egy kis világot, no meg a jövő héten

úgyis csak pár helyet látogatunk meg, azokat is csak kutyafuttában, legalább most ráérősen nézelődhetek.

A Hagurazaki állomásra bicajjal mentünk. :) Ennek majd hazafelé jövet lesz jelentősége.

Így néz ki egy japán vonatjegy.

Kisszálláskor nagyon megijedtem, mert benyelte a gép a jegyemet, és nem adta ki a kapu végénél. Oda is mentem az Állomásfőnökhöz, hogy "a gép beszívta a jegyemet és nem adja ki..." Erre ketten odaszaladtak a beléptetőkapuhoz, az egyik gyorsan leráncigálta az oldalát - még úgyse láttunk ilyet belülről - a másik meg elkezdte kibelezni a berendezést, hogy megkeresse benne a jegyemet...

Körülbelül itt jutott eszembe, hogy igazából kiszálláskor sose adja vissza a gép a jegyet, csak ehhez még nem szoktam hozzá, így minden alkalommal megijedek. :_D

Az állomásfőnöknek mondtam ugyan, hogy hagyja csak, valószínűleg csak túlreagáltam a dolgot, de nem vágta hogy miről beszélek, úgyhogy gyorsan faképnél hagytuk őket... :)

Kiotóba érve aztán a lányok lázas vásárlásba kezdtek, Joost (NED) meg én közben fényképeztünk, ami épp a környéken volt. Például vicces zokni.

Aztán a Többiek találtak Purkikurát (ha jól tudom, akkor a találást keresés is megelőzte), így mind bementünk fényképezkedni. A Purikuráról annyit érdemes tudni, hogy ez egy nagy szalon tele fényképezős bódékkal, csak nem rendes igazolványképet csinál, hanem mindenféle vicceset. Ezerféle forma, szín és minta közül lehet választani, utólag szerkeszteni lehet a képet, viszonylag olcsóér'. Egész jó módja annak, hogy a közös élményekből valami hazavihető maradjon, ráadásul mindegyik felragasztható, mert eleve matricaként nyomtatják. Itt a mienk a monitoron, már az utolsó simítások közben (= a lányok telerakosgatták mindenféle mintával):

Joost (NED), Feri (HUN)

Varpu (FIN), Iva (LSN), Silvia (ITA)

Ez meg a helyi menőcsávó az ábécé előtt, ahol az ebédet vettük.

Itt beszereztük az ebédet, én személy szerint egy pár japán szendvicset, egy japán csokis-criossant-t, meg egy olcsó japán jegeskávét, ami fölött a "LEGNÉPSZERŰBB" biléta lógott. És közben azon gondolkoztam, hogy aki a japán ábécében a sokféle echte japán dobozos kávé közül a Starbucks-osat választja (mert volt aki), az egy fajankó.

Ez az a hely, ahol a fentieket elfogyasztottuk. Általában nem szabad Japánban az utcán kajálni, de ez a hely kivétel, ide épp ezért járnak a fiatalok - és a nem annyira fiatalok.

Egy dologra kell nagyon vigyázni, a sólymokra. Joost mesélte, hogy amikor két éve itt volt Kiotóban cserediák, akkor az egyik sólyom kitépte a kezéből a hamburgert és elrepült vele messzire. Persze nem hozta vissza...

Most is lesben figyelt a kedvenc vezetékéről:

Ott megy! A karmai közé kell képzelni most a hamburgert, mert épp nem azt ettünk; és amit ettünk, az meg valószínűleg nem kellett neki. Vagypediglen aznap már megette valaki más hamburgerét, de akkor meg azért nem látszik, mert már megette:

Ez a bolt meg csak apró - kézzel gyártott (mint itt Kiotóban MINDEN) - plüssmacikról szól. Nem olyan szépek, ezzel szemben nagyon drágák. Az ott a képen egyébként Joost (NED).

Ez meg nem. Csak én kint voltam a járdán, és nem akartam bekiabálni a boltba, hogy

"Álljál már arrébb!!!" - így az ismeretlen japán néni is rajta lett a képen.

A fedett bevásárlóutcában meg megtaláltam azt a mexikói eredetű őshalat, amelyik megrekedt abban a stáduimban, még mielőtt a később embernek szánt majom pont kijött volna a vízből. Ez ezért egy kicsit hal, kicsit béka, kicsit emlős, kicsit minden. Valami Xotloxiuahl vagy mi a neve a fajnak. Vagy Xolotl! EZAZ! Asszem ez volt! Nézzen utána akit jobban érdekel. :)

Nemis! Axolotl! Ez volt. Van belőle egy darab a Szegedi Állatkertben, onnan ismerem :) Ilyenekre bezzeg emlékszem... :_D

Ez meg Wagashi - ami a mindenféle japán érdességek összefoglaló neve. El is árulom, hogy szó szerint mit jelent: "japán édesség!" :)

Egyébként finom. Messze nem olyan édes mint az itthoniak, de attól függetlenül nagyon finom.

Ez meg itt a Nijō Castle*

Cipővel nem szabad bemenni mert nagyon régi, így mindenki a bejáratnál hagyja a cipőjét. Ha egy kicsit éberebb vagyok, akkor most lehetne jó Adidas csukám is. Kár volt elszalasztani. :_D

Ez meg a "teteje:"

Meg a várárok...

...amiben vígan úszkál a Koi (japán ponty):

Ezekről a halakról meg azt érdemes tudni, hogy a japánok kedvenc hala, japán kert nem és létezhetne Koi nélkül. Viszont arra kell vigyázni - ezt egy könyvben olvastam - hogy legyen elég búvóhely a patakban/tóban, mert különben ezeket a rikító színű halakat könnyen kiszúrja és elragadozza a sólyom (most is ott sasol a vezetéken - bár lehet hogy már jóllakott a turisták kajájából).

Ez meg a vár kertje:

Meg a "kilátó:"

Meg maga a főépület:

Odabent fényképezni szigorúan tilos, erre kb. méterenként figyelmeztet egy-egy hatalmas tábla. A talpunk alatt meg végig csicsereg a "fülemüle-padló", ami direkt van úgy megcsinálva, hogy nyikorogjon, hogy a sógunt ne lehessen csak úgy titokban lopakodva megmerényelni. Itt még a nindzsák is megizzadnak! Vastag fekete pizsamában ugrabugrálva meg pláne nem nehéz.

Aztán visszatértünk a bevásárlóutcába, ahol többek között még ezt is láttam. Aki tudja hogy ez mi a csuda, az mondja el nekem, mert nekem bizony lövésem sincs. De szép volt.

A bevásárlóutcában találtam ezt az 1/4-es (vagy talán 2/4-es gitárt. Gondolkoztam rajta hogy megveszem, mert nagyon kicsi, könnyen hordozható darab, de aztán ott hagytam. Nem érek én rá ilyesmikre úgyse. Meg pénzem sincsen, ezért inkább ráfogom, hogy biztos nem is szól szépen.

Ez meg egy szusi-étterem kirakata, illetve a macskatároló. Egy idős néni szerint nem az étteremé a macska, hanem az egyik vendégé aki épp bent ebédel, de mivel törzsvendég, megengedik, hogy addig ide kösse a macskáját.

Szemmel láthatóan a macska is nagyon elégedett (mi nem mertük megsimogatni):

Megéheztünk kicsit, úgyhogy az egyik bódéból vettünk Karaage névre hallgató sült/rántott (nem tudom meghatározni) csirkecafatokat:

Meg vettünk japán édességet (amit igazából egyrészt ingyen kaptunk kóstoló gyanánt a boltos idős nénikétől, meg valamennyit Minami-san, Joost(NED) két évvel ezelőtti japán tanárnője vett még nekünk, aki most kicsit körbevezetetett a környéken):

Ez már nem ehető, de nekem tetszett. Ha jól látom, akkor A kiotói Asahi napilap székháza.

Vagy nem.

Ez meg biztos hogy nem:

És itt eljött az ideje, hogy elmenjünk mind az összesen kocsmázni. Joost (NED), Varpu (FIN), Iva (SLN), meg én, meg Minami-san, meg Joost szintén holland haverja, meg annak japán barátnője (de ez igazából lényegtelen, az a lényeg, hogy sokan voltunk). Megjegyeztem hogy melyik volt az a kocsma, hogy legközelebb már egyedül is megtaláljam :D Finom volt benne a japán sör!

Hazafelé meg felszálltunk a biciklikre, amiket még odafele menet hagytunk ott az állomással szemben. Illetve csak szálltam volna, mert olyan lapos volt a hátsó, mint a baromfivirslinek a celofánja. Végig toltam a sötétben hazáig. Mondtam ugyan a Többieknek, hogy menjenek csak, tudom az utat, Ők velem tolták hazáig a saját biciklijüket is. Piros pont nekik ezért; nem néztem volna ki belőlük.

Joost(NED) meg tőlem kérdezte, hogy hogy kell bekapcsolni a dinamót. Errefelé egy kis (inkább nagy) kapcsolóval működik. Mondtam Neki, hogy én nyilván értek hozzá, mert ez ugye magyar találmány.

-Igen? És hogy hívták a feltalálót?

-Jedlik Ányos.

-Oh... azt hittem, hogy Dinamó János vagy valami Dinamó nevű.

-Sügér... :_D Ugyan a Rubik-kockát Rubik Ernő találta fel, de a dinamós csávót nem Dinamó Jánosnak hívták... :D

--------------------

* most nézzen hülyének aki akar, de ez csak így hangzik jól. A "Nijō-jō" egyrészt hülyén hangzik, meg senki se érti hogy az mi; a "Nijō-i vár"-ról meg nem lehet eldönteni, hogy az i-akkor most melléknévképző, vagy az "i" még a neve-e. A Nijō Castle elég közérthető.