110221-020-0290-0311-1
A nagy napra előre felkészítettek minket, mert kellett többek között egy posztert építeni, amin bemutatjuk röviden az országunkat. Plusz utasítottak minket, hogy mindent meg kell enni az ebédnél - mert velük is fogunk ebédelni - hogy a gyerekek ne lássanak rossz példát. Plusz felhívták a figyelmünket arra is, hogy japánban mostanában nagyon véresszájúak lettek az emberek a személyiségi jogokat illetően, úgyhogy a gyerekeket csak hátulról szabad fényképezni, és a képeket internetre - pláne Facebookra - feltölteni SZIGORÚAN TILOS.
Kíváncsi leszek, hogy mennyire fognak ebből problémát csinálni...
Plusz még a gyerekekkel együtt kell takarítanunk is, merthogy tudniillik Japánban nem jár ám takarítónéni drága pénzért az iskolába minden nap hogy letakarítsa, amit a gyerekek összefirkáltak meg összekoszoltak; nem. Japánban az általános iskolás gyerekek is saját maguknak takarítják a tantermet - minden nap, tanítás után. Meglepő módon nincs egy darab graffiti se sehol. A vonat meg a villamos meg a busz sincs összefirkálva. Egyik sem. Vajon nem azért-e, mert a kicsi gyerekek is saját maguk után takarítanak, és már nagyon korán megtanulják értékelni a rendet és a belefektetett munkát? Az egyik felmos, a másik söpör, a harmadik ablakot pucol... másnap cserélnek. Én Japánban még egyetlen graffitit vagy rongálást se láttam, amióta itt vagyok. Ezek a japánok szerintem tudnak valamit.
Otthon is simán meg lehetne szüntetni az iskolákban a takarítónénit, és egy generáció alatt eltűnne az összes graffiti a városból.
Szóval itt látható az én plakátom - értelemszerűen Magyarországot reklámozza. :)
Amióta mindenki látta hogy az erre fordított tanóra közben fejből rajzolom rá az Európa-térképet, azóta én vagyok az isten. Egyelőre csak én tudom, hogy legalább négy helyen van benne komolyabb csúsztatás, de ez most Ázsiában elmegy. Itt úgyis mindenki úgy tudja, hogy Európa egy ország.
Igazából akkor kezdtem szorongatva érezni magam, amikor felragasztottam a két képeslapot rá, mert ezzel elvesztettem a rendelkezésre álló hely csaknem felét. De feltaláltam magam, és a maradék helyen olyan emberek műveit tettem közszemlére, akik valami mást találtak fel:
Transzformátor
Gyufa
Villanymozdony
Helikopter
Porlasztó
Ampermérő
Szódavíz
Rubik-kocka
Telefonközpont
C-vitamin
Golyóstoll
Dinamó
Számítógép
Hologram
Kíváncsi leszek, mit szólnak majd a kis japó gyerekek ahhoz, hogy mi találtuk fel a golyóstollat, meg a biztonsági gyufát, vagy a hologramot... a kínai csoporttársak már a golyóstollnál földig hajoltak előttem, pedig a helikopter még annál is menőbb!
Nagy volt a kísértés, hogy a legkomolyabb tudományos eredményeinket is felsoroljam a listán, úgy mint ATOMBOMBA... HIDROGÉNBOMBA... és sokat morfondíroztam azon, hogy mit veszítek ha nem írom oda, illetve mit nyerek, ha igen. Pláne hogy pont Japánban vagyunk...
Végül lehagytam a listáról. Eszembe jutott, hogy tulajdonképpen csak magyarázkodni kellene, hogy a magyar tudósok nem akartak rosszat, hanem a gonosz amerikaiak voltak azok akik emberekre akarták rádobni meg minden... de az meg csak a másik nemzet pocskondiázásához vezetett volna, úgyhogy végül úgy döntöttem, hogy eltussoljuk. Egyelőre a dinamó is megteszi, végül is az is elég menő...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése