HOME VISIT

110310-037-3097-3171-4

Családlátogatás.

Először paráztam. És nem azért mert idegenek házába kellett menni, és nem is azért, mert nem tudtam hogy milyen kaját fognak elém rakni, és nem is azért, mert kenyérpapírba csomagolva vittem a bort (így volt), hanem mert velem volt Yousei, a.k.a Yuurei-chan(CHN)! Ugyanis minden családhoz kettesével osztottak be minket; én Yuurei-chant kaptam párnak - aki szerepelt már az 110225-024-0556-1006-5 -ös számú bejegyzésben, mint "Chinese Geisha." Ez azért is volt először különösen kínos, mert ő igencsak eleven, folyton dől belőle a bugyuta szöveg, óvatlan pillanataiban rajzfilmfigurák beszédét utánozza, és úgy kalimpál közben a kezeivel, hogy olyankor fölveszem a pilótasapkámat, mert az legalább ki van párnázva. A múltkor vacsoránál az egyik japán tanárral beszélgettünk páran, Ő odasomfordált az asztal sarkához hogy bekapcsolódjon a beszélgetésbe, de izgalmában úgy magára tekerte a redőny zsinórját, hogy nekünk kellett kiszabadítani... :_D

Ezek után érthető, hogy féltem, vajon mivel fog minket kellemetlen helyzetbe hozni a családnál...

Mivel a japán házakba belépve mindig le kell venni a cipőnket, én az alkalomhoz illően kiöltöztem: felvettem a halálfejes zoknimat. :) Ezt még a mai tanórán mindenki megdicsérte.

Az előzményekről csak annyit, hogy minden párosnak fel kellett hívnia még a múlt héten a családot, hogy egyeztessük az időpontot, meg hogy hogy jutunk el hozzájuk, melyik vonatállomásra kell menni, onnan hogy jutunk el a házig... de Yuurei-chan(CHN) lezsírozta, hogy találkozzunk fél négykor itt a recepción. :D Persze Ők ajánlották fel, mert ugyanezzel a családdal fordult elő tavaly, hogy a srác akit fogadtak volna, nem érkezett meg. :D Akkor úgy döntöttek, hogy bárkit ha megvendégelnek a cserediákok közül, inkább érte mennek. :D (mert van egy ilyen fogadóbrigád, a vállalkozó szellemű családok időről időre fogadnak diákokat, így a "mi családunk" is nagy örömmel mutogatta az előszobában kiakasztott szuvenírokat, egyiket a malajziai sráctól kapták, a másikat egy ausztráltól, a harmadik meg a venezuelai gyerekről... - van az intézetnek egy listája a környékbeli barátságos családokról, mindig hozzájuk küldik a diákokat.)

Mikor odaértünk, nem volt otthon csak a lányuk (meg értelemszerűen az anyuka aki hazaszállított minket), a bátyj meg az apuka még a városban voltak. Átadta Yuurei-chan a kínai szuvenírt, én meg a papírba tekert bort - tetszett nekik a kelet-európai csomagolás - meg a tibi csokit; meg a kafa veszprémi terítődíszt (amit Ica mamának köszönhetek!). A terítő nagyon bejött az Anyukának.

Ez itt a fenti képen Koko-chan, a papagáj. Kedvenc időtöltése, hogy színes papírokat keres, a csőrével vékony csíkokat vág belőle, és betűzi azokat a saját tollai közé dísznek. :D Itt épp munka közben láthatjuk. Miután feldíszítette magát, Yuurei-channak még násztáncot is lejtett!

Aztán volt még idő amíg nekiálltunk volna a vacsorának - mert felajánlkoztunk segíteni - úgyhogy elvittek minket a környéken sétálni, a közeli buddhista templomot valaki rokonuk vagy közeli barátjuk menedzseli, úgyhogy oda soron kívül bemehettünk; meg megnéztük még a közelben lakó nagymama virágait is. A legszebb virág egy lila káposzta volt :D A rendes káposzta e színes rokonát itt virágként ültetik. :)

Mikor hazaértünk, itattak velünk finom teát, meg raktak elénk finom édességet - a nevét ne kérdezze senki, de mochi-szerű ragacsos puha cucc volt, csak színes. Sárgadinnye, citrom, meg "piros" (talán eper?) ízben. Aztán nekiláttunk a vacsorának, ami nem más volt, mint Okonomi-yaki. Ezt körül se tudom írni, de ez itt az egyik helyi különlegesség a kettő közül (a másik a Takoyaki, a polipgombóc).

Az Okonomi-yaki elkészítése: Sütünk egyetlen, baromi vastag palacsintát, amibe belesütünk egy egész fej apróra vágott káposztát, meg miközben sül, még rásütünk a tetejére pár rákot meg bacon-csíkokat, mindkét oldalát jól megsütjük, és kész. Tálaláskor meghintjük halforgáccsal (valami hetekig szárított halról lehántott száraz forgács, megtévesztésig hasonlít a nagyon vékony faforgácsra, csak ehető, és még finom is). Végül úgy szeleteljük fel, mint a tortát. Finom volt. :)

Sütés közben beállított az Apuka, aki akkor ért haza a munkából, 6 körül. Bevágódott a karosszékbe, és kiolvasta az újságot, miközben mi a konyhában serénykedtünk. Én aprítottam a káposztát, meg reszeltem a nemtudommit (egy félméteres, répa formájú, retek színű fehér zöldséget (és nem daikon), ami hámozás után olyan levet ereszt ki magából, mint a szappan - és ugyanúgy csúszik. Na ezt lereszelni, az nem volt semmi mutatvány). Ez is az Okonomi-yaki tésztájába kell. Elvileg a krumpli rokona. Jaj megvan: Nagaimo! (Mert a krumpli meg a jagaimo, az -imo az a krumplifélék családja Japánban).

Aztán megettük az Okonomiyakit, meg beszélgettünk minimum egy órát az asztalnál. Szóba került, hogy milyen országokban voltak már az Ikegami család tagjai (mert így hívják a nevüket), és amikor a párizsi nászutat említették, Yuurei-chan elmesélte, hogy hogy megy Kínában az esküvő, meg hogy hogy jutottak el a múltkor többedmagával Namba (Osaka Déli pályaudvar) helyett a Kansai Repülőtérre (nem nehéz, csak ellenkező irányba kell felszállni). Nagyon élvezték a "lányok" a beszélgetést, Yuurei-chan kézzel-lábbal hadovált, az Anyuka meg a lánya szakadtak a röhögéstől a viccesebbnél viccesebb sztorik hallatán, az Apuka meg tökéletes fapofával hallgatta az egészet - vagy nagyon fáradt volt, vagy nagyon xenofób, mindenesetre igyekezett szobornak tettetni magát. Kicsit fura volt, hogy a felesége meg a lánya fuldokolnak a nevetéstől, Ő meg mozdulatlanul ül, és néha pislog egyet... Nem volt bőbeszédű.

Én meg előadtam a metrójegyes sztorimat (a beléptetőkapusat).

A távozás is simán ment, nem sértettünk meg senkit, sikerült élesben is olyan udvariasnak lenni, amilyenre előzőleg terveztük. Meg is hívtak minket a jövő heti teadélutánra a kultúrba, ahol a helyi japánok és külföldiek beszélgetnek.

Kilencre visszahoztak minket a recepcióig kocsival. :) Yuurei-chan is kitett magáért, a rajzfilmfigurás* szövegeit kifejezetten élvezték, és meglepően udvarias és körültekintő volt egész délután, úgyhogy ezért nagy pirospont Neki.

A lány bátyjával nem találkoztunk. Talán majd máskor; mert annyira élvezték a társaságunkat, hogy visszahívtak legközelebbre is - és nem csak udvariasságból, hanem tényleg. :)

Volt babás terepasztal is, de legnagyobb meglepetésünkre nem volt még leszedve - mert elfelejtették! Pedig ismerjük már a babonát...!

--------------------

*Shin-chan