Arashiyama

110410-068-2455-2660-7

A tegnapi hegymászásos virágnézés után elhatároztuk, hogy a vasárnapot is - természetjáró vidám turista lévén - hegyen töltjük. Ezúttal jóval híresebb célpontot választottunk, a kiotói Arashiyama, azaz a Viharhegy (嵐山).

A hegy több szempontból is fontos turistacélpont: először is itt RENGETEG a cseresznyevirág, másrészt meg fontos buddhista telephely, itt épült a világörökség részének is nyilvánított Tenryūji (天龍寺), egy híres buddhista templom is. Ez a hegy volt a fő úti cél, de mivel tudtuk, hogy nem egész napos program, így arra gondoltunk, hogy délután benézünk még Kiotóba is, hiszen ha virágzik a szakura, akkor arrafelé is van több látnivaló, többek között a Kiyomizu-dera tavaszi látványossága, a Yozakura (夜桜), ami nem egyéb, mint az éjszakai cseresznyevirág. Külön látványosságnak minősül, és sokkal ritkább, mint nappali társai (pusztán mert éjjel nem szokás virágokat nézni). :D

Utólag elmondhatom, hogy ez volt életem leghosszabb, legfárasztóbb városnézése.
De nézzük csak szép sorjában...

Azóval senki nem volt még az Arashiyama környékén, illetve Silvia (ITA) már pár éve igen, de nem tudta az utat. Hanem Jason (AUS) vállalkozott rá, hogy majd Ő odavezet minket, mert betéve tudja az útvonalat. Tudni kell, hogy tájékozódási szempontból Jason már megközelíti az én szintemet, a gyámoltalansági indexe pedig még meg is haladja azt! Jasonra bízni az életünket nem egy életbiztosítás, ezt mindenki tudja. De mivel nem volt más választás, belementünk.

Ez itt az oszakai vasútállomás ATM részlege. Itt nem kell másokra várni, még válogatni is lehet, hogy melyik automatából szeretnénk pénzt kivenni. :) Balról: Jason(AUS), Mai(VIE), Silvia(ITA), Ló(MAL) meg egy japán néni(JAP). Én is vettem ki pénzt, csak nem az automatából, hanem a zsebemből. :)A Japán vonatokban/metrókban az a jó, hogy a vezetőfülke nincs úgy elbarikádozva, mint otthon, hanem itt lehet kukkolni hogy mit csinál a vezetőbácsi, meg hogy merre megy a vonat. :) Itt épp egy random állomásra érkezik. :) Az Arashiyama felé többször is át kellet szállni, ha jól emlékszem, négy-ötféle vonaton utaztunk, de egyik átszállás se jelentett különösebb problémát, mert általában a peron másik oldaláról indulnak az átszállós vonatok. Kiszállunk az egyikből, lépünk négyet-ötöt, és beszállunk az új vonatba, ami egy percen belül indul is :) Elvégre ez Japán, nem igaz? :D

A vasúti sínek mellett is virágzik a szakura:

Ez most nem a megszokott Nankai Railway, senem a JR, hanem a Hankyū Line, ami egy (többek között) Ószakát és Kiotót összekötő gyorsvonat-magántársaság.Út közben - jó szokásom szerint - folyamatosan kifényképeztem az ablakon, hogy minél több Japánt vigyek haza fénykép formájában. A vonatokból az átlagos kilátást az alábbi kép-viseli:Ez meg itt már a Viharhegy. Mint kiderült, mindenki idejön, akivel az eddigi összes vasútállomáson találkoztunk. Tavasszal a cseresznyevirágok az egész Kansai vidék népességét ide vonzzák. A turistaáramlás ennél hatékonyabb már csak marhavagonokkal volna lehetséges.

Itt látható, hogy a fél megye lakossága itt koncentrálódik tavasszal, a cseresznyefák alatt. Piknikeznek, fényképezgetnek, esetleg söröznek.

Ez meg egy híres fahíd, a Togetsukyō, az Ōi folyó felett átívelő híd.

"Yakikota", azaz Takoyaki-stand, "na, ide még visszatérünk..." :)

Ōigawa (Ōi folyó)

Hogy az Ōi folyó mélysége eléri-e az 1m-t, az nem tudom pontosan,
mindenesetre a "vízesés" fölötti felduzzasztott szakasz már csónakázható. :)

Ez meg a riksa-pályaudvar: akik lusták hegyet mászni, azok beülhetnek - viszonylag olcsón - egy-egy ilyen emberállat-vontatta járgányba:

Ez meg már a Tenryūji egyik mellékbejárata.

Ez itt pedig az az iroda, ahol a kalligrafikus autogramokat és pecséteket osztogatják a gyűjtőalbumba 300 yenért. Nemkicsit csalódtam, amikor ecset helyett is egy nagy bélyegzőt ragadott fel a bácsi, és kézzel festett kalligráfia gyanánt egyszerűen odabélyegzett egy autogramot a füzetembe - bár ez csak 200 yenbe került. Elképzelhető, hogy a turisták nagy száma miatt nincs idő festegetni, és ezért pecsételnek inkább. Bár ha a kiotói Kiyomizu-dera irodájában tudtak festeni, akkor nem értem, hogy itt miért nem...Ez meg a kert bejárata. 500-500 jenő a belépés a csarnokba és a kertbe is, úgyhogy mi választottunk: legyen a kert. Csarnok máshol is van, de a Tenryūji kerje híres, úgyhogy látni kell.Ez meg a Tenryūji mögött levő híres bambuszerdő, ami az északi kaputól felmegy egészen a hegy tetejére. Életemben először voltam bambuszerdőben :)Ez meg már a hegy teteje, innen lehet szemlélni a csónakázó tömeget :)

a 35x-ös optikai zoom kiváló életképeknek ad teret:

A csónakmodell "kapitánya":

...meg egy rajzolós bácsi...

Ez pedig már megint az a hosszú fahíd (mert közben visszaértünk a folyóhoz a hegyről),
illetve a híd lábánál levő embertömeg részlete. Van, aki népviseletben jött pihenni:

És mivel itt már számottevően megéheztünk, megrohamoztuk a kajás standokat. Volt itt minden, a főtt tintahaltól kezdve a rántott rákig tényleg minden. Én a Takoyakit választottam.

Jason támadásba lendül: küldetése az Okonomiyaki kiszabadítása a gonosz szakácsnéni karmai közül, és annak biztonságba helyezése Jason üresen tátongó gyomrában. Szintidő: 15 perc. Besorolás: 1-es (= nagyon sürgős)

Takoyaki - ez az én gyomromban kötött ki

Ez itt meg már a jóllakott napközis csoport:

Visszafele Kiotó felé vettük az irányt, hiszen még volt benne
olyan látnivaló, amerre még nem jártunk azelőtt.

a Kamo-gawa

Kabuki-plakát (vagy valami hasonló)

a Kamo-gawa szemből

"madár" :)

Kiotóban eredetileg nem őshonos, a hollandiai
Álmos-völgyből betelepített fejnélküli kacsák:

A Tetsugaku no Michi, vagyis a Filozófia Útja nevezetű hely kinézetben
kb. a pesti Rákos-pataknak feleltethető meg, azzal a különbséggel, hogy mindkét partján cseresznyefák sorakoznak. Elég hosszú szakaszon lehet a patak partján sétálni, nézelődni a cseresznyefák alatt, és elmélkedni - főleg azon, hogy mitől olyan finom az ott kapható fagyi :)

Négyféle ízű: vanília, matcha, mugicha, hōjicha (utóbbi három egy-egy japán teafajta)

Ez meg már Gion, a gésanegyed. Itt található a kiotói gésák szolgálati lakhelye, és gyakran látni őket, ahogy este hat körül munkába indulnak. Mi sajnos meg láttuk őket, mert elkerült a szerencse, pedig aki erre jár, általában belebotlik egy-két "művésznőbe."

Gionból pedig egyenesen a Kiyomizu-dera felé igyekeztünk, ugyanis még programon volt a Yozakura, az éjszakai virágnézés - sőt: aznap volt az utolsó látogatható nap! Úgyhogy szerencsénk is volt, hogy ezt a ritka látványosságot is megcsodálhattuk. Csak az irdatlan tömeget kellett kibírni, de ennyi áldozatot igazán megér.

Hömpölyög felfelé a tömeg a Kiyomizu-dera felé vezető szűk utcácskán:

Ez meg az éjszakai kilátás a Kiyomizu "színpadáról:"

Ennek meg azért ugyanolyan az alja meg a teteje, mert
közben van egy tó is, amin tükröződik a növényzet. :)

Na ennyit mára; mire hazaértük, már fél 12 fele járt az idő, mi pedig úgy festettünk, mint a mosogatórongy.

Végezetül pedig múlt heti feladványunk (Mi lehet a kosárban?) helyes megfejtése:
- Hát a nyereg! :_D Ugyanis a custom-made chopper feeling-et úgy lehet olcsón elérni, hogy egyszerűen kivesszük a nyerget és a csomagtartóra ülünk. Innen a híres szelíd motoros testtartás és a magas kormány. :D A nyerget vagy otthagyjuk a koli parkolójában, vagy magunkkal visszük - ahogy én is tettem - a kosárban! ;)