Vízum ①

Január 21-én /pénteken/ végre kézhez kaptam - hosszú várakozást követően - a vízumigénylő lapot. Két oldal csupa japán szöveg. Egyiken piros pecsét is díszeleg. Ezzel kellett megmászni hétfőn (24-én) a Rózsadombot (szerintem sokkal inkább Rózsa-hegyet. Luca szerint köze sincs a Rózsadombhoz, de akkoris egy nagy HEGY), mert ott van a Zalai út legvégén a Magyarországi Japán Nagykövetség. A legtetején.

Érzezési idő: délelőtt 11:45.

A buszmegállóból a Zalai út egy kb 88 - hogyha nem még több - fokos emelkedő felfelé.

Illetve az egyik a Nagykövetség, a másik pedig a Japán Nagykövet Rezidenciája, mert két épület is van. Magas fallal, belül végeláthatatlan kert meg minden ami egy nagykövetnek kell. A meredek hegyoldal stratégiai fontosságú, mert így nehezebben veszik be a rezidenciát a törökök. Biztos a budai vár taktikus elhelyezkedéséből merítették a kivitelezők ezt a remek ötletet, hogy a hegy tetejére építsék a Nagykövetséget, mert így csak a legkitartóbbak - csakis az arra legérdemesebbek - jutnak el a bejáratig! Ez az első szelekciós lépcső a bejutás előtt.

A második taktikai húzás, hogy nem egy, hanem egyből két bejárat is van! És ebből csak egy vezet a követségre! Én az elsővel próbálkoztam először, mert ha bejön, és beengednek, akkor nem kell még feljebb - a fellegvárba - felkapaszkodni. Azokat, akik elég közel merészkednek a bejárathoz - ami nagy vaskapu és elsötétített ablakú őrbódé - , egy apró betűvel írt tábla várja: "A Japán Nagykövet Rezidenciája". Alatta nyomtatott A/4-esen japánul, angolul és magyarul pedig a következő szöveg: "Ez itt a Japán Nagykövet Rezidenciája. Ez nem a Japán Nagykövetség épülete. A Követség feljebb található, az utca végén."

Így akik eddig felmásztak, innen megtudhatják, hogy tovább kell még menni.

A Japán Alapítványban persze senki sem említette, hogy hozzak magammal oxigénpalackot is, meg hágóvasat, pedig jól jött volna. A belülbundás-kívülbőr pilótasapkám persze megint jó szolgálatot tett.

A zsákutca végén egy újabb vaskapu fogadja a legkitartóbbakat. Ki is van írva a nagy táblára apró betűkkel: Japán Nagykövetség.

Megpróbálok behatolni az objektum területére. Jogilag természetesen ez már Japán! A kapun belül már a Japán törvények vonatkoznak rám, és ha kérdezik, akkor elmondhatom, hogy "jártam már Japánban".

Illetve mégsem, mert az őrbódéból előcsoszogó pedellus megkérdezte, hogy mi járatban vagyok arrafelé.

-Vízumügyben jöttem. Vízumot szeretnék igényelni.

-Magyar állampolgároknak délután kettő és négy között van félfogadás.

-Iiiiigen???

-Japán állampolgárok mindig jöhetnek, de magyarok csak 14-16 óra között.

...de hiszen ez diszkrimináció! RASSZIZMUS! Ezek a xenofób rasszista japánok nem engednek be csak mert magyar vagyok! Ez kérem, felháborító! :)

Úgyhogy visszaereszkedtem az alaptáborba (ahová még a helyi busz hozza fel a hegymászókat), és úgy döntöttem, hogy - tekintettel a farkasordító hidegre - otthon várom meg az egy órát, amikoris indulhatok vissza.

Érdekes módon arrafelé fehérre vannak meszelve a járdán a buckák is, nehogy a második kerületi plázacicák pincsikutyái elbotoljanak bennük. Minő figyelmesség!

Itt, a zalai úti alaptáborban található egyébként Budapest két non-stop virágboltjából az egyik. A nap 24 órájában lehet itt virágot venni! Meg rendelni is.

Másodjára délután fél háromra értem vissza az alaptáborba, ahonnan újabb próbálkozást tehettem a Nagykövetség meghódítására. Most már tudtam fejből hogy merre kell menni: a második, magasabban levő épület az. Be is engedett a portás bácsi, és megmutatta, hogy még azon a távoli lépcsősoron kell már csak felmásznom, mert ott van a konzulátusi hivatal. Ott adják a vízumot.

Mikor beléptem a leginkább papír-írószerboltra emlékeztető bejáraton - még csilingelt is - egy BKV-jegykiadó ablak fogadott, mögötte pedig egy ismerős arc: Az a nő.

Ismertem már látásból "azt a nőt". Beszélgettem is Vele párszor, de a nevére nem emlékszem. A legtöbb komoly japános rendezvényen ott van, méghozzá komoly pozícióban. Nyilván nem véletlenül látom a követségen sem, de hogy pontosan milyen funkciót tölt be, sose volt alkalmam kideríteni.

Kedvesen átnyújtotta nekem a kitöltendő dokumentumot, majd kérte az igazolványképet.

- MIICSODAAA??? a MIT?

- Nem mondta senki, hogy a vízumhoz szükség van egy igazolványképre?

Egyetlen szerencsém, hogy nemrég kunyiztam Anyától egy igazolványképet - Neki mindig van rólam igazolványképe, gyűjti őket. Minden évjáratból őriz egyet a pénztárcájában, sőt, némelyik duplán van meg! Úgyhogy a múltkor kértem egyet, mert kellett valahova. Nem is szoktam fényképészhez menni, hanem csak "-Anya, adj má' egy képet lécci, mer' kell a diákigazolványhoz..." :_D És még választani is lehet, hogy milyen ruha legyen rajtam. Van öltönyös, inges, pólós, szóval minden célra van instant igazolványkép.

Emlékeztem, hogy ott kell lennie nekem annak az elkunyizott tartalék/kóbor példánynak az igazolványomban. Különben mehettem volna le megint a városba újat csináltatni (vagy haza egy tetszőleges igazolványképért).

De előkerült. Odaadtam, és kitöltöttem a formanyomtatványt, azaz hogy kik lesznek majd azok, akik Japánban értem a felelősséget vállalják (ha esetleg ki találnék rabolni egy-két közeli bankot), meg hogy házas vagyok-e (hiszen ez a vízumhoz döntő fontosságú).

Öt munkanap alatt kiállítják, ami az én esetemben PÉNTEK (kedden utazom). Pont belefér.

Pénzbe nem kerül - biztos a szuperhivatalos vízumigénylő lap miatt...

Pénteken megyek érte. :) Kettő és négy között.