Ma főként csak az órák előkészülete folyt, Hayashi sensei kihirdette, hogy ki melyik csoportba fog kerülni. Azon az órán, ahol kandzsikat (kínai eredetű import-írásjegyek) fogunk majd tanulni, a kínaiakat külön csoportba tették, mert ők úgyis sokkal több ilyet használnak, ők majd nyugati jövevényszavakat fognak tanulni.
Kiderült még, hogy a csapat felének JLPT 1-es szintű nyelvvizsgája van, és 3-an diplomaták lesznek.
Az én csoportom Murakami Harukit fog olvasni, a legkeményebb csoport meg a "Nihonjin Ron"-t :_D
(ez az infó főleg a károlisoknak lehet érdekes).
Ma volt még egy előadás is, Hayashi sensei bemutatta Ószakát egy kicsit részletesebben, mert holnapután oda megyünk majd kirándulni. Egyedül. Mármint úgy egyedül, hogy nem lesz velünk senki kísérő, hanem csoportokba lettünk osztva, és kiadták a feladatot:
1. Egyedül felszállni a vonatra és azzal eljutni Ószakáig.
2. Ószakában összesen minimum 7 db fényképet kell készíteni:
1x japánokkal fényképezkedni (nem japánokat fényképezni, hanem japánokKAL fényképezKEDni)
1x Ószakában őshonos ételt kell enni ebédre, és ezt fényképpel kell tanúsítani
3x érdekes dolgot találni és azt lefényképezni.
Ebből kell majd egy beszámolót kreálni másnap.
A csoportok kaptak külön-külön kezdő- és célállomást, de nem időre megy, és azokon kívül bármit meg lehet nézni, csak még éjszaka érjünk haza, mert másnap órák vannak reggeltől.
Az én csoportomban egy-egy rusnya kínai meg koreai lány van, meg az ausztrál Jason, aki hajóhosszal van lemaradva - de majd a nap végére felhozom japánból, tegnap is tanítottam Neki hasznos szófordulatokat - és nem mellesleg Tom Hanks kiköpött mása, úgyhogy vele is vicces lesz várost nézni.
Még a legelső borítékban kaptunk egy rakat térképet, ma pedig egy egynapos jármű bérletet, mindenre érvényes a busz, a JR-vonatok és a kétéltű csapatszállító járművek kivételével.
Megtudtuk továbbá azt is, hogy friss szumó-bundabotrány miatt az ószakai eseményeket törölték, így nem tudunk majd szumót nézni, pedig eredetileg mentünk volna. A rendőrök 3 embernek találtak a mobilján szumó-bundára utaló SMS-ket, és amit kiderült, legalább 15-en érintettek az ügyben.
Hayashi sensei előadásából még kiderült pár érdekesség:
- Szerinte ugyanis a külföldön tapasztalt gyomorproblémák fő okozója a vízkeménység változása.
- Létezik fordított kultúrsokk, amikor a cserediákok szorulnak pszichológus segítségére, hogy visszailleszkedjenek a saját társadalmukba.
- Japánban energiatakarékos háztartási gépek vásárlásakor öko-pontokat lehet gyűjteni, és azokat később levásárolni.
- az ószakai idős nénik egész Japánban híresek arról hogy milyen barátságosak, és hogy mindig van náluk cukorka! (ennek majd holnapután utánajárunk).
Napközben meg apránként megrendeltem az internetről a hőn áhított fényképezőgépet, ami nem szab majd határt messze földön híres határtalan kreativitásomnak. Rendeltem hozzá többek között egy statívot is, mert az éjszakai felvételekhez az elengedhetetlen. Meg tartalék-akkumulátort is. Meg 16GB-os memóriakártyát. :) kíváncsi leszek, hogy mikorra érnek ide. Kétfelé osztották a szállítmányt, mert úgy lehetett őket legkevesebb postázásba belesűríteni, viszont pont emiatt a gép a későbbi csomagba került. :( Nem lesz könnyű kibírni.
Érdekesség, hogy amazon.com-on (nekem amazon.co.jp, mert japánból / japánul rendeltem a cuccokat) nem kell semmilyen pin-kódot beírni, így ha lefénymásolom a szomszéd Tihamér bácsi kártyáját, (vagy csak megjegyzem hogy mi van ráírva), akkor azzal tudok vásárolni az interneten. Minden lényeges infó rajta van a kártyán: a kártyaszám, a kártyatulajdonos neve, meg a lejárati dátum. Úgyhogy legközelebb már hülye leszek a saját kártyámmal vásárolni, amikor megtehetem máséval is! :_D*
-------------------------
*természetesen nem tervezek ilyet - még mielőtt rám hívnátok a rendőrséget - ez csak egy könnyed eszmefuttatás volt... De azért érdemes ezt végiggondolni az áldozat szemszögéből is.
Az amazon.com-on való érdekesség nem annyira japán kuriózum. Ez itthon is így van, az Egyesült Államokban is, de még Angliában is :) Mivel ugye nem szabad pint kérni sehol! pont ezért kell azonnal letiltani a kártyánkat, ha azt ellopják. :)
VálaszTörlés