Ōsaka Orienteering

110209-008-0620-0949-3

A kora hajnali hírekben a legújabb japán esemény az országos memóriaverseny, 100 ember arcát kell megjegyezni, és abból minél többet megint felismerni egy másik lapon, majd pedig egy pakli kártyát kell ugyanolyan sorrendbe rendezni, mint a megadott minta - persze emlékezetből. Egyszer lehet átlapozni a mintát, és utána egy friss paklit ugyanabba a sorrendbe kell rendezni... :D

Ma reggel már reggel hétkor összegyűlt a D-Csoport: Akira(CHN), Rei(KOR), Jason1(AUS) meg Feri(HUN), hogy minél előbb elindulhassunk Ószakába. Egy nap úgysem elég arra hogy végigjárjuk, de igazából még arra a pár feladatra sem elég, amiket kaptunk:

-a Sitennódzsii meglátogatása, lefényképezése

-az Ószakadzsó (az ószakai vár) meglátogatása és lefényképezése

-japánokkal közös fénykép készítése

-helyi japán kajával fényképezkedés

-három érdekes dolog lefényképezése

...és ezt mind előadni másnap délután. Miért arra mentünk, hogy jutottunk el, miért volt érdekes...stb.

De nekem ezt a japán közlekedést még szokni kell... ha nincs velünk Rei - a koreai csaj - akkor talán már Ószakáig se jutunk el... Annyiféle vonatra lehet itt felszállni egy helyen, hogy az embernek a szeme kifolyik... és cseppfolyós lesz az agyam is, ha belegondolok, hogy hányféle kijáraton lehet kimenni az állomásról, meg hogy a legtöbb vasútállomás általában metróállomás is, és anélkül szálltam át a múltkor is egy vonatról egy másikra, hogy észrevettem volna hogy az nem is vonat, hanem már egy metró... Ugyan itt is minden vonal más színű, de ezt lassan már inkább nehezítésnek érzem... Többszintes minden állomás, fel a lépcsőn, aztán le a lépcsőn, minden szinten legalább 10 párhuzamos vágány, színek, számok, betűk...! Minden, ami egy jó agyhalálhoz kell. Ha tömegközlekedni kell, már az első félóra után hullafáradtak vagyunk, pedig volt nekünk külön erre az alkalomra jolly-joker napijegyünk - Ószaka összes vonatjára és metrójára érvényes, a JR-t kivéve, de az úgyse megy be nagyon a városba - így legalább a jegyvétellel nem kellett bajlódnunk.

De a vonatokból is van például a "rendes", a sima. Ez mindenhol megáll. Aztán van a gyorsított, meg a kicsitgyors, meg a méggyorsabb, meg a nagyongyors, meg a rapid, ami már a JR fannhatósága alá tartozik, és drágább jegy kell rá. És akkor ezek mind ugyanazon a vágányon jönnek... Figyelni kell, mert itt nagyon könnyű teljesen más járműre szállni. Ha nem figyelünk oda, akkor az Ószaka belvárosába tartó metró helyett simán felszállhatunk egy vidékre menő vonatra... :D

A BKV meg jöhetne ide tanulmányi kirándulásra... A napijegyet bedugtuk a beléptetőkapu nyílásán, az kitépi a kezünkből, és a másik oldalon kiköpi (érdekes, hogy elég jól vannak ezek a masinák belőve ahhoz, hogy kézzel még kényelmesen el lehessen venni a visszaadott jegyeket, de az erős metrószél pl nem viszi el). A japánok persze simán átfutnak a kapukon, anélkül, hogy észrevennénk hogy az egyik oldalon bedugja a jegyét, két méterrel odébb a másikon meg kihúzza... szóval meg lehet ezt szokni, és nem is tartja fel az embereket, csak a mentalitás más.

A tájékozódásban egy kis könnyebséget jelent ugyan, hogy a metróvezető mindig bemondja (élőben!) a következő állomás nevét, meg az utána következő másik háromét is, valamint hogy pontosan hány óra hány perckor fogunk megérkezni a végállomásra... de valljuk be: ez rajtam nem sokat segít :_D

A metrón/vonaton egyébként nem szabad telefonálni, de nem is teszi senki. Egyszer fordult elő, hogy a velem szemben ülő nő valamit suttogott a telefonjába, de az is akkor volt, amikor a vonat valami baleset miatt megállt 20 percre a sehol. Persze eközben a vonatvezető ötpercenként bocsánatot kért a tisztelt utasoktól, hogy megvárakoztatja őket.

Szóval odaértünk Ószakába, ahol első úti célunk ugyan a Sitennódzsi volt, de a metrótól pont útba esett a Cútenkaku, az "Égigérő Torony". '56 óta nyújtja a magasba a mindenféle antennákat, a tetejéből meg szét lehet nézni.

Ennek az őrző-kabalája / védőistene /anyámtyúkja a BIRIKEN. Ez egy ilyen fura atropomorf lény, azzel reklámozzák a tornyot. Jópofa.

A Shitennōji, na az igen. Állítólag 693 óta áll a helyén és ez volt a legelső hivatalosan bejegyzett buddhista templom Japánban, amikor mi még valahol Etelközben botorkáltunk a lápvidéken.

A templom bejáratánál meg lehet forgatni a Tan Kerekét, amit én először balra forgattam, mert összekevertem a bal és a jobb kandzsiját (左／右) :_D de aztán utólag egy kis extra fordulatszámmal korrigáltam. :)

A Shitennōji-ban nekem ráadásul küldetésem is volt. Még tavaly hozott be műtöri órára a Cseh Éva Tanárnő egy füzetet, ami tele volt szebbnél szebb kalligráfiákkal. A Leporelló-szerű könyvecske a japánok matricás albuma: vesz egy ilyet az ember, és akkor bármelyik buddhista templomot ha meglátogatja, kérhet bele egy kalligráfiát: az épp szolgálatban lévő ügyintéző nénik (akik igen jártasak a kalligráfiában) rányomják a füzet soron következő üres oldalára a templom többféle pecsétjét, és ecsettel beleírják a nevét. Ezeket lehet aztán gyűjteni. Egy ezres maga a füzet, és templomonként 300 yen az autogram, de annyi úgyis mindig van az embernél; nagyon megéri erre áldozni.

Ő itt egy szerzetesbácsi:

Aztán lassan már indultunk is tovább az Ószakadzsó felé, mert Jason1 még be akart menni a Keleti Kerámiák Múzeumába is, a város északi részén.

De hiába minden igyekezetünk azt ószakai várat egy egész nap alatt lehet csak végigjárni. Öt emelet, de minden emeleten egy-egy külön korszak tárlatai várják a gyanútlan látogatókat. A turista-cirkuláció meg úgy van megoldva, hogy ugyanabba a lépcsőházba belezsúfoltak egy felfelé meg egy lefelé menő lépcsősort is.

A legfelső emelet erkélyéről Moszkváig ellátni, belül meg öt emeletnyi tárlat, makettek, filmvászonos meg holografikus vetítések, kalligráfiák, szobrok, szamuráj-páncélok, levelek, festmények, illusztrációk; egyszóval minden, ami szem-szájnak ingere. Még vérrel írt eskü* is volt! :_D Az volt a legmenőbb.

Aztán kifele jövet beugrottunk a vár tövében levő szuvenírboltba, ahol bevásároltam Lucának a mindenféle izébizét, amiket odafele menet kinéztem. :3 Meg ez egyben kajálda is volt, úgyhogy mindenki evett egy-egy tempura(bundázott rák)-menüt, ami elég jó volt.

Itt a menzán miért nincs ilyen? Már harmadik vagy negyedik napja csak sültpolipot eszem... Ishii Tanárnő aggódik hogy beteg leszek attól a sok poliptól. De úgyis amilyen elfoglalt vagyok, talán nem is bánnám, ha kinőne tőle még pár karom...

Aztán mivel még volt pont annyi idő, hogy megnézzük a cserepeket a múzeumban, így benéztünk oda is. Pechünkre azonban nem használhattuk a kupont, mert épp valami nagyon híres csodaművész kézműves tehetség világraszóló tárlatszenzációja volt, így fizetni kellett. De legalább volt diákkedvezmény. Akira (CHN) meg otthon felejtette a diákját, de nem volt belőle baj, mert a néni csak annyit kért, hogy akkor mondja be neki az egyetem nevét. De nem is írta fel sehova meg semmi, csak megvárta amíg a csak kimondja hogy Penkingi Egye... és már adta is a diákjegyet. Errefelé ilyesmiken nem "vacakolnak..."

Odabent kiderült, hogy a híres angol fazekasnő, Lucie Rie tárlatába csöppentünk, aki főleg a 30-70-es években alkotott. Elég érdekes darabokat gyúrt, mindenféle kék meg rózsaszín... Aztán megnéztük az állandó kiállítást, a középkori japán / koreai / kínai kerámiaedényeket. Jason1-nek ez a szakterülete, úgyhogy Ő a kínai porcelánoknál nem nézhette a feliratot, hanem előbb vizsgáztattuk a korszakból, 95%. Az egyik kiállítóteremben olyan vázák kaptak helyet, amik természetes fénynél nyújtják a legszebb látványt, így mindenféle üveges-tükrös fénycsatornákon vezették be a nagy vakablakokba a tetőablakon át beszűrődő kóbor fotonokat. Nemsemmi.

Mire kiértünk, már sötét volt, pont alkalmas arra, hogy felüljünk a közelben található - HEP FIVE nevezetű - óriáskerékre, és onnan nézzünk le a pórnépre, akiknek szerencsétleneknek nem volt rá ingyenjegyük. :_D Nekünk meg de! :)

Érdekes módon az óriáskerék egy pláza tetején volt, így volt szerencsénk találkozni a legnagyobb piros cettel amit csak életemben láttam - eddig legalábbis! Végezetül a gyomrunk egy szusi-éterembe csalt bennünket, ahol viszonylag olcsón ettünk nagyon finom szusit, volt közte polipkar-szeletes, amit kezdek egészen megszeretni. :D Jópofák rajta a tapadókorongok. :)

Ez itt a 20 méteres vér-ámbráscet, a vérfarkasok távoli rokona. Ezért piros.

Vagy mert lehet hogy az alkotás azt akarja jelképezni, hogy a japánok hamarosan leölik az összeset. :_D

Jason1-nek meg bebizonyítottam, hogy igenis ért japánul, csak meg kell erőltetnie magát. Igaz, hogy én is vért izzadtam, mire sikerült elmagyarázni neki amit akarok, de többszázszori átfogalmazás után végül megértette. A nap végén ugyan már könyörgött hogy mondjam angolul, de nem törtem meg. Eddig egyedül neki mondtam angol szavakat eddig, azt is csak nagyritkán, ha nem volt nála a szótára; erre a napra azonban megfogadtam, hogy hozzá is csak japánul fogok beszélni, ha fene fenét eszik is. Nincs mese. Japánban vagyunk, a japánok se fognak hozzá angolul beszélni - bár a legtöbbjük próbál, több-kevesebb sikerrel... :)

--

* igazából csak a pecsét volt tinta helyett vérből, maga a levél szövege nem... de így sokkal jobban hangzik... :)