2011. február 24., csütörtök

Magyar táj - magyar ecsettel

110224-023-0000-0000-4

Éppen azon gondolkoztam, hogy a héten az iskolalátogatáson kívül nem is történt semmi, hiszen csak tanórák voltak. Na igen ám, csakhogy a tanórákon is tudom sokkolni a népet! :_D
Háhááá!

A múlt heti "diszkássön"-órát (ez csütörtökönként van, délelőtt tripla óra) pl azzal töltöttük, hogy mindenki elmesélte az iskolai élményeit. Persze mindenki a 6-3-3-as rendszerben tanult, engem kivéve. A 6-3-3-as rendszer azt takarja, hogy 6 év elemi iskola, 3 év alsó-középiskola, 3 év felső-középiskola. Megtudtuk közben, hogy Koreában a nyelvvizsgák hallgatásos része alatt befagyasztják a repülőforgalmat, hogy ne zavarja a gyerekeket a hallgatásban a fel- és leszálló gépek zaja (Dél-Koreáról van szó értelemszerűen, Észak-Koreában nincs repülőgép, csak légvédelem, de az legalább hangsúlyos).
Kiderült továbbá az is, hogy az érettségi napján a felnőtteknek 2 órával elcsúszik a munkaideje, nem 8-tól 4-ig, hanem 10-től 6-ig dolgoznak. Azért, hogy a gyerekek biztosan ne késsenek el a vizsgáról a közlekedés miatt.
Én utoljára kerültem sorra, de pont jól jött ki, mert attól amit én mondtam, percekig senki nem jutott szóhoz.
-Magyarországon nincs alsó-középiskola. És az általános iskola NYOLC évig tart! Na ezt kapjátok ki!
-Heeeeee? Ez most komoly? Ilyen létezik?
-Létezik bizony! Nyolc évig vagy összezárva ugyanazokkal a gyerekekkel nap mint nap!

Persze - ahogy a repülős japán néni - Ők is a barátokkal jöttek, hogy hogy lehetnek így barátai az embernek, ha nyolc évig ugyanazokkal jár egy osztályba. Én meg azzal jöttem, hogy hogy lehetnek úgy barátai az embernek, ha évente cserélődik az osztály.

De a mai órán ezen is túltettem - már ami a meglepődés-faktort illeti. Ma a hagyományokról volt szó, és épp az volt a kérdés, hogy mit kellene megtartani a saját kultúránkból. Mi az, amiről úgy gondoljuk, hogy a legjobban kellene rá vigyázni.
A kínaiak az újévvel jöttek, a koreaiak a családi hierarchiával meg a hagyományos népviselettel... gyakorlatilag felhasználták már az összes olyan témát, amit meg lehet ilyenkor említeni, úgyhogy mire rám került a sor, ki is találtam, hogy mi legyen a magyar hagyományok közül a legféltettebb:

A ZACSKÓS TEJ!

-Őőő, bocsánat... - vágott közbe a tanár bácsi - szerintem nem értettem jól... a zacskós MICSODA?
-A zacskós tej! Magyarországon nem az üveg a divat, ahogy Angliában, se nem a doboz, mint nyugaton. Nálunk bizony műanyag zacskóban árulják a tejet!
-Hát nemsemmi, ilyet még nem pipáltam. Na és milyen pontosan ez a "zacskó"? Lágy? Vagy ez egy ilyen szilárdabb valami?
-Ez egy vékony műanyag zacsi; annyira, hogy ha megpróbáljuk felállítani a tejet, akkor elbicsaklik.
-Höööööö? (tömegmorajlás)
-És hogy lehet belőle akkor inni? - kérdezte tőlem döbbenten Ohkyeon(KOR)
-Kell venni hozzá a háztartási boltban egy - szintén ízléses, műanyag - tejtartót! Abba beleállítjuk, ollóval levágjuk a sarkát, és már lehet is belőle tölteni!
-És nem csúszik ki a zacskó, miközben töltesz?
-Életem huszonöt éve alatt egyszer se volt rá példa.
-Na de mi van akkor, ha az utcán akarsz tejet inni, ahol nincs Nálad az olló?
-Hogyhogy mi van? Hát kiharapod! :)
-O.o

-És nem szakad el, ha leejted?
-Hát előfordulhat, de nem jellemző. Az angolok tejesüvege pl sokkal könnyebben eltörik. Azonkívül ez a zacskó simán elbír egy 80 likós embert is. A Fábry-SHOW-ban is ráállt a bácsi, még csak nem is szivárgott!

Én ekkora döbbenetet még nem láttam a többiek arcán. A múltkori nyolcosztályos iskola is hideg zuhanyként érte Őket, de ezen most lehidaltak mind.

Jövő hétre már direkt készülök! :) A tanár is vágja már, hogy a magyar gyerek az, amelyiknek mindig van a tarsolyában egy-két sokkoló infó a világ másik feléről...


...ezt meg este lőttem az ablakból. 35x optikai zoom rulez.

1 megjegyzés: