Búcsúparti

110331-058-4917-4942-4

A mai napon délelőtt a cserediákok tartottak előadást arról, hogy miért kezdtek japánul tanulni, meg hogy hogyan alakul most a sorsuk, illetve mit várnak a jövőtől. A mi csoportunkban Wang XinHui(CHN) és Said Abdul Fattah Kadir Zawawi(MAL) adtak elő. :)

Cserébe, hogy ők se unatkozzanak, közülünk is bemutatták egyetemüket a legbátrabbak:
Joost(NED), Silvia(ITA), Kinkin(CHN) és Sai(CHN).

Aztán még ebéd előtt a nagyteremben részletes tanácsadásban részesítettek minket, mert van, aki további ösztöndíjakat szeretne megpályázni pont azokon az egyetemeken, ahonnan ők jöttek.*

Ebéd után a cseregyerekek hazamentek, minket pedig várt Nishino- és Ishii Sensei a karaoketeremben egy búcsúpartira, mert mostantól mennek majd szülni. Elvileg pont akkorra vannak kiírva, amikor (1) a legvégén mindenféle előadásokat tartunk, és (2) amikor hazautazunk.

Előbb persze a lányok csináltak pudingot meg gombócot, meg Joost sütött valami holland mini-palacsintát, hogy arról üzemeljünk a karaoke alatt. Mivel mindenki szereti a karaokét, ezért csomóan énekeltek a Tanárnőknek mindenféle anyukás számokat (mint például a "Huligán vagyok, hö!, firkálom a falat, kemény rosszgyerek vagyok, de Te vagy az Anyukám és Téged szeretlek a legjobban, jeeeee..." és hasonló modern japán rap-slágereket).

Az éneklésbe Hayashi Tanár Úr is beszállt - imád szerepelni - és egy francia számot adott elő nekünk. :)

A távozó tanárnénik helyett jött otthonról (mármint konkrétan Pestről!) Miyazaki Tanárnő, akit az ELTÉről ismerhetünk, két félév erejéig tanított engem is :) , meg Kamei Tanárnő, akinek olyan a testtartása, mint valami reumás botsáskának, de azért nagyon kedves; Ő lesz majd a szakdolgozati mentorom Ishii Tanárnő helyett. Vele arról beszélgettem - míg a bátrak énekeltek - hogy milyen életpálya vár azokra, akik nem tudnak számolni.

Az éneklésre aztán Silvia (ITA) engem is rábeszélt, és duettben előadtuk Sakamoto Kyū híres slágerét, ami a '60-as években Amerikát is meghódította. Kamei Tanárnő meg örült, hogy jön végre egy szám, amit ismer... :D

A legnépszerűbb viszont ez volt (a lányok kórusban énekelték, mert mindenkinek a kedvence):

http://www.youtube.com/watch?v=Fgv7vzqjriw

--------------------

* Mielőtt bárki megkérdezné hogy én miért nem akarok további ösztöndíjakat meg efféléket megpályázni, gyorsan elmondom, hogy nem akarok még harminc évesen is munkanélküli lenni, így is épp elég időt szúrtam már el az életemből. :)
Sajnos a tudomány jelenlegi állása szerint kétkezi munkával (persze nem otthon) reálisabb az egzisztencia-építés mint negyven évesen is még betűhuszárkodni és termelni az oldalakat, amiket úgyse olvas el soha senki. :)

Bunka-Shuukan

110330-057-4518-4916-3

Kulturális hét. A mai napon mindenféle kulturális programok kerültek terítékre. Elsőként egy ökofaluba látogattunk el, ahol a hagyományos építésű zsúpfedeles házak körül csupa rizsföld meg táborozóhely várta a kíváncsi látogatókat.

Elsőként az Udon (japán tésza) elkészítése várt ránk. Összegyűjtöttük a szerszámokat, a tüzelőt, az edényeket meg az alapanyagot, és hátravittük a főzőtűzhely köré. Ez itt a Kamado, a hagyományos japán tűzhely. (A gyík meg, ami ebből előjön, az a kamadói varánusz. :)

Itt meg már az alapanyagokat homogenizáljuk: egy-egy tál víz, plusz a fehér por. Talán rizsliszt. Bár a jó hangulatot elnézve, lehet hogy nem is liszt volt... :_D

Össze kell jól gyúrni:

...aztán meg kell taposni. Erre azért van szükség, hogy
minden légbuborék biztosan kijöjjön belőle.

Miután összedolgoztuk az alapanyagokat, mindenki megtaposta, és félretettük állni egy órára, átmentünk a lent látható tető alá pálcikát faragni. Nekem, aki csinált már ilyet (Ilonka mamánál Erdélyben), eléggé csalódás volt. Akkoriban rendes fából faragtam egy egész napon keresztül, és annyira jól sikerült, hogy épp csak a lakk hiányzott róla. Aztán nemrég az interneten láttam rendes pálcikaműhelyt, ahol kisgépekkel készítették egyenként a pálcikákat, úgyhogy most negatív meglepetésként ért, amikor elénk vágtak egy kosár 10 x 10 x 250 -es bambuszhasábot, meg egy pár bicskát, hogy akkor faragjunk pálcikát, két óra múlva ebéd.

Mindenki lázas faragásba kezdett, és amikor elkészültek a műalkotások,
akkor alkoholos filccel lehetett kifesteni. Születtek azért elég esztétikus darabok is.

Aztán a pálcikák elkészülte után következett a tűzgyújtás.
Összehordtuk a tüzelőt, gyújtósnak a pálcikákról legyalult forgácsot használtuk.

Míg Szó (CHN) a gyújtósnak valót hasogatta a nagykéssel, addíg a Lányok a vizet próbálták felrakni. A kakukktojás a képen a bal oldali leányzó, Tominaga, mert Ő a tanárnő. :) Igazából nem is tanár, hanem csak ilyen segítő-felügyelő-kihirdető-gondviselő-kapcsolattartó, amolyan "megoldóember". Itt is épp megoldja. :)

Miközben forrt a víz, a lányok a tésztát próbálták kinyújtani.
Ezeket aztán vékony csíkokká kell vagdosni, nagy bárdokkal.

Közben mi a tűzzel küszködtünk:

Aztán jöttem én, és megoldottam a problémát a tradicionális japán bambuszfújtatóval.

Amíg beindul a tűz, hagymát is kell aprítani.
Ebbe is besegítettem, mert a lányok ezzel is csak bénáztak. :)

Felforrt a víz, úgy tűnik:

Itt éppen a kiotói Ritsumeikan Egyetem cserediákja, Said Abdul Fattah Kadir Zawawi(MAL) szedi a kifőtt tésztát. Vicces figura, a szakterülete egyébként a mesterséges intelligencia. Saját bevallása szerint az ipari kémkedés miatt tanul japánul. :)

Itt pedig már pusztítjuk a munkánk gyümölcsét! Meg voltam róla győződve, hogy nagyon rossz lesz, de végül meglepően finom volt. Annyira, hogy tegnap önszántamból választottam ezt a menzán is. Igazából nem más, mint szójaszószos lével lelocsolt főtt tészta hagymacafatokkal a tetején.

Itt éppen ádáz harc folyik az utolsó szál tésztáért. :)

Persze aztán mosogatni is kellett - de erre szerencsére ott voltak a lányok :_D

Hazafelé meg egyenesen a szeszfőzdébe mentünk, ahol a bácsi megismertetett minket a lepárlás folyamataival, a rizsszárítás lépéseivel - már azokat akik értették, mert én egy szavát se. :_D Legalábbis azokat a részeket nem, amik a mindenféle élesztőgombákról meg erjesztőbaktériumokról szóltak... Talán még magyarul se érteném. :)

A szükséges vizet a műhelyben lévő kútból nyerik.

Ezekben az egyenként kéttonnás tartályokban érlelődik a szake. Nem szabad beleesni, mert azonnal meghalunk. Japánban évente átlagosan egy-két fő hal meg ilyen beleesős balesetben, mert aki beleesik, az hiába tud úszni, ha egyet szippant a folyamatosan fejlődő, tömény széndioxidból, azonnal eszméletét veszti, és elsüllyed. A bácsi szerint az egyetlen esélyünk, ha visszatartjuk a lélegzetünket és úgy próbáljuk felhúzni magunkat. De az első levegővétellel annyi...

Itt a rizs szárad a tetőtérben:

Ez meg az egyik présgép.

Ez meg a másik présgép. A zsákokat megtöltik
rizspéppel, aztán kipréselik belőlük a maradék szuszt is.

Ez jön ki belőle. Annyira friss, és annyira szűretlen, hogy még úszkálnak benne a rizsdarabok.
Én vagyok a megmondhatója, hogy gyakorlatilag SEMMI íze nincs. De úgy konkrétan semmi.

"Minden egyes üvegnyi szakét a szívünket beleadva főzzük." - emlékeztet a felirat a tartályon.

"Dohányzás és nyílt láng használata SZIGORÚAN TILOS."