Bunka-Shuukan

110330-057-4518-4916-3

Kulturális hét. A mai napon mindenféle kulturális programok kerültek terítékre. Elsőként egy ökofaluba látogattunk el, ahol a hagyományos építésű zsúpfedeles házak körül csupa rizsföld meg táborozóhely várta a kíváncsi látogatókat.

Elsőként az Udon (japán tésza) elkészítése várt ránk. Összegyűjtöttük a szerszámokat, a tüzelőt, az edényeket meg az alapanyagot, és hátravittük a főzőtűzhely köré. Ez itt a Kamado, a hagyományos japán tűzhely. (A gyík meg, ami ebből előjön, az a kamadói varánusz. :)

Itt meg már az alapanyagokat homogenizáljuk: egy-egy tál víz, plusz a fehér por. Talán rizsliszt. Bár a jó hangulatot elnézve, lehet hogy nem is liszt volt... :_D

Össze kell jól gyúrni:

...aztán meg kell taposni. Erre azért van szükség, hogy
minden légbuborék biztosan kijöjjön belőle.

Miután összedolgoztuk az alapanyagokat, mindenki megtaposta, és félretettük állni egy órára, átmentünk a lent látható tető alá pálcikát faragni. Nekem, aki csinált már ilyet (Ilonka mamánál Erdélyben), eléggé csalódás volt. Akkoriban rendes fából faragtam egy egész napon keresztül, és annyira jól sikerült, hogy épp csak a lakk hiányzott róla. Aztán nemrég az interneten láttam rendes pálcikaműhelyt, ahol kisgépekkel készítették egyenként a pálcikákat, úgyhogy most negatív meglepetésként ért, amikor elénk vágtak egy kosár 10 x 10 x 250 -es bambuszhasábot, meg egy pár bicskát, hogy akkor faragjunk pálcikát, két óra múlva ebéd.

Mindenki lázas faragásba kezdett, és amikor elkészültek a műalkotások,
akkor alkoholos filccel lehetett kifesteni. Születtek azért elég esztétikus darabok is.

Aztán a pálcikák elkészülte után következett a tűzgyújtás.
Összehordtuk a tüzelőt, gyújtósnak a pálcikákról legyalult forgácsot használtuk.

Míg Szó (CHN) a gyújtósnak valót hasogatta a nagykéssel, addíg a Lányok a vizet próbálták felrakni. A kakukktojás a képen a bal oldali leányzó, Tominaga, mert Ő a tanárnő. :) Igazából nem is tanár, hanem csak ilyen segítő-felügyelő-kihirdető-gondviselő-kapcsolattartó, amolyan "megoldóember". Itt is épp megoldja. :)

Miközben forrt a víz, a lányok a tésztát próbálták kinyújtani.
Ezeket aztán vékony csíkokká kell vagdosni, nagy bárdokkal.

Közben mi a tűzzel küszködtünk:

Aztán jöttem én, és megoldottam a problémát a tradicionális japán bambuszfújtatóval.

Amíg beindul a tűz, hagymát is kell aprítani.
Ebbe is besegítettem, mert a lányok ezzel is csak bénáztak. :)

Felforrt a víz, úgy tűnik:

Itt éppen a kiotói Ritsumeikan Egyetem cserediákja, Said Abdul Fattah Kadir Zawawi(MAL) szedi a kifőtt tésztát. Vicces figura, a szakterülete egyébként a mesterséges intelligencia. Saját bevallása szerint az ipari kémkedés miatt tanul japánul. :)

Itt pedig már pusztítjuk a munkánk gyümölcsét! Meg voltam róla győződve, hogy nagyon rossz lesz, de végül meglepően finom volt. Annyira, hogy tegnap önszántamból választottam ezt a menzán is. Igazából nem más, mint szójaszószos lével lelocsolt főtt tészta hagymacafatokkal a tetején.

Itt éppen ádáz harc folyik az utolsó szál tésztáért. :)

Persze aztán mosogatni is kellett - de erre szerencsére ott voltak a lányok :_D

Hazafelé meg egyenesen a szeszfőzdébe mentünk, ahol a bácsi megismertetett minket a lepárlás folyamataival, a rizsszárítás lépéseivel - már azokat akik értették, mert én egy szavát se. :_D Legalábbis azokat a részeket nem, amik a mindenféle élesztőgombákról meg erjesztőbaktériumokról szóltak... Talán még magyarul se érteném. :)

A szükséges vizet a műhelyben lévő kútból nyerik.

Ezekben az egyenként kéttonnás tartályokban érlelődik a szake. Nem szabad beleesni, mert azonnal meghalunk. Japánban évente átlagosan egy-két fő hal meg ilyen beleesős balesetben, mert aki beleesik, az hiába tud úszni, ha egyet szippant a folyamatosan fejlődő, tömény széndioxidból, azonnal eszméletét veszti, és elsüllyed. A bácsi szerint az egyetlen esélyünk, ha visszatartjuk a lélegzetünket és úgy próbáljuk felhúzni magunkat. De az első levegővétellel annyi...

Itt a rizs szárad a tetőtérben:

Ez meg az egyik présgép.

Ez meg a másik présgép. A zsákokat megtöltik
rizspéppel, aztán kipréselik belőlük a maradék szuszt is.

Ez jön ki belőle. Annyira friss, és annyira szűretlen, hogy még úszkálnak benne a rizsdarabok.
Én vagyok a megmondhatója, hogy gyakorlatilag SEMMI íze nincs. De úgy konkrétan semmi.