Kyōto ③

110319-046-3435-3641-6

Ma megint Kiotóba zarándokoltam - ezúttal Lucával, mert Neki az a kedvenc helye; feltétlenül meg kellett látogatni :)

Innen indultunk.
Szerencsénkre épp kezdenek kinyílni a virágok, meg előjött egy csomó élőlény, amik a Kamo-gawa partján laknak, daru-szerű lények, meg sólyomra hasonlítók, (amik igazából nem azok, de most nincs nálam a papír amire még Koshio-san írta fel a rendes nevüket - a lényeg hogy se nem sas, se nem sólyom. De akkora, hogy Ádámot simán elvinné ha éhes).

Ez már nem a Kamo-gawa, hanem az azzal párhuzamos patak - egy utcányival beljebb. Ebben kacsák laknak - a felszínén legalábbis. Hogy vadkacsák vagy szelíd kacsák, azt nem tudtam megállapítani, mert nem értek hozzá, és nem volt rajtuk lajstromjel...

Lépten-nyomon eldugott templomokra bukkan az ember az utcán... egy zöldséges, egy szupermarket - hoppegytemplom - egy karaoke-bár, városháza, játékterem - hoppegytemplom - ráadásul mindig szépen gondozzák bennük a növényeket.

Ez a patak a párhuzamos utcában. Jobbra a Kamo-gawa (most nem látszik a házaktól).

Aztán Lucának eszébe jutott, hogy Neki olyan épület kell, amire mondhatja majd otthon, hogy "nézzétek, Japánban voltam...", így kerestünk "kellően japános" látványosságokat.

Ez még nem az, hanem itt még csak megyünk oda - előbb meg kell mászni a hegyet. Meg át kell vergődni az embertömegen, mert a Kiyomizu-dera a japánok között is nagyon népszerű. Aki Kiotóba látogat, feltétlenül látnia kell - így én is ide hoztam Lucát. :) Külön meg kell említeni, hogy odataláltunk elsőre! Pedig én navigáltam :)

Mire felértünk a tetejére, annyira éhesek voltunk, hogy meg tudtunk volna enni egy-egy olyan nagy madarat mint ami a fenti képen is látható... úgyhogy beültünk egy japán büfébe, és kipróbáltam a Kitsune-udon című tésztás-leves műsort, amit még a japán néni ajánlott idefele a repülőn. A Kitsune-udon egyébként magyarra transzplantálva "Rókatészta". Mert állítólag ezt szereti japánban a róka. Ahogy nálunk a farkas krétát eszik (hogy vékony legyen a hangja), úgy ideát a róka a Kitsune-udont tolja.

Ez meg a dango (gombóc), amit utána küldtünk. FINOM. A keserű matcha-tea és a cukros mázba forgatott dango elég jól kiegészítik egymást. Mint a Rammstein* meg a Vivaldi.

Na és miután betermeltük a finomságokat, végre beléphettünk a Kiyomizu-dera kapuján. Ez sokaknak ismerős lehet, ami azért van, mert pár hete is ugyanitt voltam, akkor még az UP4 csoporttal közösen. Akkor még nem virágzott az a piros bokor.

Ez meg már a városban van - buddhista templom az egyik sikátor végén. A bejárat fölött lógó grosse Hakenkreuz - horogkereszt - most nem arra utal, hogy ez egy fasiszta zarándokhely, hanem eredetileg dél-ázsiai vallásos buddhista jelkép volt, az örökkévalóság és a mindenféle körforgás szimbóluma. A német export már ennek a tükrözött verziója. Lehet kapni a buddhi-shopban mindenféle faragott setzserekgoroh** nyakláncokat, díszeket, de itthon tuti nem adod be senkinek hogy az buddhista jelkép... hamarabb meglincselnek :_D

Ez pedig megint a Kamo-gawa - a Kacsa-folyó (eddig csak említettem, most látható is). A folyó mélysége helyenként elérheti akár a fél métert is.

Este minden bolt előtt ki van téve a világító cégér, a felirat hirdeti, hogy "Frissen csapolt sör" vagy "Tengeri herkentyű"; esetleg "Karaoke".

Ez itt éppen Yakitori - "Sült madár."

Hazafelé már annyira fáradtak voltunk, hogy elhatároztuk, nem fogunk háromszor-négyszer átszállni, hanem a lehető legegyszerűbb járattal megyünk haza.

Talált is Luca egy táblát az állomáson, hogy Kansai Airport (az itthonról csak egy megálló), így megnéztük közelebbről. Amiről szó volt, az nem más, mint a HARUKA Kansai Airport Limited Express. Hogy ez mennyire jó vonat, az abból is hátszik, hogy saját nevet (Haruka) csak a legmenőbb járatok kapnak Japánban. De mivel ugyanoda megy mint a többi vonat, ugyanott vettük a jegyet, ahol a többire is kell, az automatánál, és reménykedtünk benne, hogy jó lesz. 1700 yen fejenként. Ezzel próbáltunk aztán felszállni a hamarosan induló szupervonatra.

Furcsa volt először, hogy nagyon modern, és hogy kevesen várakoznak a peronon. De mivel mindenkinél bőrönd volt, valszeg' tényleg a reptérig megy - el már nem tévedhetünk - gondoltuk. Engem az fogott meg a leginkább, hogy indulás előtt még az összes ülés fordult 180 fokot, hogy minden ülőhely menetirányba nézzen. Hanem mikor felszálltunk, láttuk, hogy a többi utas illedelmesen beleteszi az előtte levő szék fejtámláján levő zsebbe a jegyét (nyilván azért, hogy a "gagauz"*** akkor is ellenőrizhesse a jegyeket, amikor az utas alszik - így nem kell felébreszteni sem). Szóval a többi utas jegye teljesen máshogy nézett ki mint a miénk. Megfordult a fejünkben, hogy mi van ha feláras a járgány, és akkor nekünk még plusz pénzzel kell hozzájárulnunk a szolgáltatás magas színvonalának megőrzéséhez. Biztos ami biztos, jó előre megbeszéltük, hogy ha jön a kalóz bácsi, akkor csak angolul beszélünk hozzá, hátha elmenekül. :)

Nem ez történt. Jött is a tányérsapkás bácsi, kérte a jegyet. Én átadtam neki mindkettőnkét.
-Ajjaj, ez sajnos ide nem lesz elég...
-Hát izé; mi Hinenóig szeretnénk utazni. Ön szerint mégsem oda szól a jegyünk? (vagy még egy kicsit tovább is) ? (de igen.)

Erre nem szólt semmit (mert vagy nem értette amit angolul brekegek neki, vagy csak nem akarta felvenni a kesztyűt), hanem egyszerűen kitartotta a markát és mosolyogva mutatta a nála levő terminálon, hogy "900 jenőt ide kiperkálni, lesszives". Lucával gyorsan megtanácskoztuk, hogy igazából még így is megéri, mert egy órán belül otthon leszünk, a szokásos két óra /három átszállás és egy csomó tömegben ácsorgás helyett, úgyhogy végül kötélnek álltunk.