110421-079-3266-3272-5
Sadō / Chadō - vagyis teaszertartás; teaceremónia*
A múltkor ugye Taiko-dobolás volt az egyik délután, de nem mindenkinek, mert a fele társaság fért csak be, így a másik fele teázgatott - japán módra. Most eljött az ideje, hogy cseréljünk, és így az én csoportom ment teázni, a másik fele meg dobolt - persze ők nem voltak olyan ügyesek, mint mi voltunk... :_D
Előfeltétele a teaszertartásnak, hogy megszabaduljon az ember mindenféle ékszertől, karórától, mert ezek nem kellékei a teaceremóniának. Valamit előírás még a fehér zokni - ezzel mutatjuk ki a házigazda iránti tiszteletünket - mert ugye a teaceremónia helyszíne mindig egy tatamis szoba, ahova bizony nem léphet az ember cipővel. (A ravaszabb japánoknál mindig van egy pár fehér zokni vészhelyzet esetére - ha mondjuk munka után véletlenül meghívódnának teázni).
Elég hosszú időbe telik, amíg az ember elsajátítja a jó vendégeskedés technikáit.
Ugyanis közel sem mindegy, hogy mikor melyik lábbal lépünk előre, vagy hány centire helyezzük ki magunk elé a legyezőt (ami kötelező kellék). Gyakorlatilag minden mozdulat kötött, amit az ember el tud képzelni; de még a beszédtéma is! :D A fővendégnek (ha többen is hivatalosak az eseményre, akkor mindig van egy fővendég, akit "elkísérnek" a pajtásai, ilyenkor övé az első csésze tea, stb) és többek között ő az, aki a teaszertartás során használt eszközöket méltatja.
-Nagyon szép ez a teásbödön.
-Krizantém a mintája - válaszol a házigazda
-Hát a bambusz teáslapát honnan való?
-Bizony Matsushimáról.
-És hogy hívják [a teáslapátot] ?**
-Rügyecske...
Plusz engem külön meglepett, hogy a japán hagyományos tatami sokkal, de sokkal keményebb, mint az edzőteremben használatos. Oké, hogy az direkt arra van, hogy beledobáljuk egymást, de azt feltételeztem, hogy a szeizában*** ülés nem lesz sokkal fájdalmasabb, mint otthon. "Pedig de" :_D
Két órán keresztül kellett volna kibírni, de a mi csoportunkból csak Sai (CHN) volt rá képes, meg a másik csoportból állítólag Jeong (KOR). Nekik biztos van valami mozgásszervi rendellenességük, amitől sokáig bírják a térdelést. A fő probléma nem is a térddel van, hanem a bokával, mert órákig kell rajta ülni... kukorica nélkül is fáj... :D
Fényképezni nem illik közben, úgyhogy illusztrációnak álljon itt most ez a fénykép, amit már kifele menet fényképeztem.
--------------------
* vannak magyar szakértők, akik szándékosan kerülik a "teaszertartás" kifejezést, és helyette a "teaceremónia" a javasolt; de hogy pontosan miért, arra nem emlékszem :_D (régen hallottam valahol).
** a teáslapátnak (cha-shaku) nevet szokás adni
*** szeiza ("helyes ülés") a neve annak a testtartásnak, amikor a japánok a térdüket behajtva a sarkukra ülnek. Rövid távon nagyon kényelmes, hosszú távon még a japánoknak is rémálom. :D
link:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése