110508-096-3799-3950-7
A mai vasárnapon megint a szokásos kirándulásra indultunk - szintén a szokásos diplomatákkal/közalkalmazottakkal, így megint a bátor rendőrnő, Anh(VIE) vezetett el minket távoli helyekre, és hű fegyverhordozója, Rudi(KSV) gondoskodott a jó hangulatról. Az úti cél ezúttal Hikone, ahol egy híres várkastély magasodik, és nem mellesleg ellátni a Biwa-tóig, aztuán meg Uji felé vesszük utunkat, hogy a híres "tó vizén lebegő", Byōdō-in névre hallgató buddhista templomot élőben is megcsodáljuk, és ne csak a tízjenes hátulján. Na meglátjuk majd, hogy mekkora sikerrel...
Már a reggeli lelkesedés is személyenként igen eltérőnek mutatkozott...
Ezen a képen pedig a csodaautomata, ami segít, ha elfogy a lé az ICOCA-kártyáról. Az ICOCA-kártya egyébként a legjobb találmány a szeletelt kenyér óta: lehet vele utazni a metrón, a vonaton, a héven; lehet vele vásárolni az ábécében és még rengetegféle helyen. És még kenyeret is lehet kenni vele, ha épp nincs kéznél kés! Igen ám, hanem mi van akkor, ha felszálltunk vele a vonatra, és befele még enged a beléptetőkapu, mert van rajta valamennyi pénz, viszont a célállomás már túl messze van, és ahhoz már nem elég az a pár yen, hogy sok kilométerrel odébb a másik beléptetőkapu ki is engedjen az állomásról? Ilyenkor tesz jó szolgálatot az ICOCA-benzinkút, ahol feltölthetjük az ikóka-kártyát. Csak bedugjuk a gépbe a kártyát, meg egy másik nyíláson utána küldünk némi készpénzt, és láss csodát: a készpénz belemegy a kártyába! Csúcs!
Ez meg már a Kyoto Station, ahol átutazóban vagyunk Hikone felé.
A "Mennyország-vagon": csak nők! Persze ez nem a férfiak örömére van, hanem pont ellenük: ugyanis annyi a fogdosós bácsi Japánban, hogy a nőknek külön az ilyenek ellen kell a vasúti bunker. Ide ha bebújnak, akkor nem éri el őket a szatírbácsi, mert ide nem szállhat fel. :) Legalábbis csúcsidőben nem... csúcsidőn kívül lehet; ilyenkor mi is utaztunk rajta.
Ritka látvány a japán vonatról: rizs- és/vagy egyéb szántóföldek. Ilyet azért nehéz Ószaka környékén látni, mert a környező városok gyakorlatilag összeérnek, és úgy jutunk el Ószakából Kóbéba vagy Kiotóba, hogy közben nem volt vége a városnak. Hanem egyszer csak az már Kiotó. Most azért egy kicsit messzebbre mentünk, így kilátszott a természet is a betonrengeteg közül.
Megyünk! Menő.
Meg is érkeztünk: ez már Hikone. Jó ötlet a táblák fényképezése, mert így nem felejtem el, hogy hol jártam... :_D
Az állomástól már látszik is a vár. 35x-ös nagyítással legalábbis. Szabad szemmel nem annyira... :D 
Útba ejtünk egy-két sintó szentélyt is, ha már ott vagyunk...
Ez meg (lent) már a vár előtt sorakozó fenyőfák egyike. Iroha-fasornak is nevezik a vár előtti fákat, mert pont annyi fából áll, mint ahány írásjegy a híres Iroha-versben található. Az Iroha-vers egyébként arról nevezetes, hogy ez helyettesítette a japán betűrendet annak modern kori feltalálása előtt. Minden írásjegyből tartalmaz egyet, de mindegyikből csak egyet. Ha valaki tud olyan verset írni magyarul, amiben az ábécé minden betűje csak egyszer szerepel, az küldje el. :) A helyes megfejtést beküldők között magas jutalmat sorsolunk ki. :)Plusz adalék, hogy ezek a fenyők egy különleges faj Tosa tartományból, mégpedig mert a gyökereiket fegyelmezetten a föld alatt tartják; így a lovas szamurájok paripái nem botlottak el bennük egy-egy kirohanáskor; vagy csak amikor a közértbe kellett ellovagolni egy sörért. Direkt ezért lettek ezek ide installálva.
A riksa-sofőr direkt nekem pózol, mert tetszik neki, hogy hasonlítok a Harry Potterre. Kért cserébe varázslatot is, de emlékeztettem, hogy a nyári szünetben - ráadásul muglik előtt - szigorúan tilos a varázslás.
Itt is Koi-nobori leng a szélben:
Ez pedig már a vár alja - innen már csak másfél óra, mert annyit kanyarog az út, mire elér a bejárathoz. A japán várak fontos ismertetőjegye, hogy a bejárathoz vezető út NAGYON hosszú, és nagyon kanyargós. És becsapós, mert ha olyan utcán megyünk előre, ahonnan látszik a torony, akkor szinte biztos, hogy az vagy zsákutca, vagy semmi köze a várhoz. A bejárat felé akkor jutunk, ha a várat a hátunk mögött látjuk. Mindez a sok furfang arra kell, hogy az ellenséges sereget az utolsó szálig le lehessen nyilazni, mielőtt azok elérnék a vár bejáratát...
A helyi nyugdíjasklub vállalkozó szellemű tagjai itt töltik a délelőttöt - és a délutánt - a vár alkatrészeinek skiccelésével. 
Ezen a két képen (fent és lent) ugyanaz van, csak nem tudtam választani. Megjegyzésként lehet szavazni valamelyikre.
Ez a kilátás a bástyáról:
Meg ez - háttérben a Biwa-tó
Ez meg a vár lakótornyának egyik ablakából - laknék itt szívesen:
Közben előjött Hikonyan, a vár kabalafigurája, hogy pózoljon a fotósoknak és a gyerekeknek.
A Biwa-tó vitorlázható. Vagy szörfözhető. ...vagy azok cápák?
Itt meg már a fáradtság látható a társaság arcán: Sigit(INA) például kínjában már a fejére húzta a kapucnit, pedig elég meleg volt. Vettünk is fagyit az AUTOMATÁBÓL. Mert Japánban van ám jégkrémautomata is! :D Mai(VIE) tankol, Silviának(ITA) meg már nagyon mindegy, Ő már túljutott a holtponton - pedig mi még nem jutottunk túl az út felén sem...
Láttunk ám nindzsát is, ahogy épp a várfalat mássza...
Meg majmot is. Alatta sokméteres mélységben a várárok, tele hideg vízzel.
Ott a hideg víz. Nem jó beleesni, mert megesznek a krokodilok.
Mai-nak jó szeme van - látásélességi szempontból legalábbis - mert azonnal kiszúrta ezeket a teknősöket, pedig jól elbújtak a fűben.
A várárok külső oldalán árnyas park várja a megfáradt ostromló sereget:
Ez pedig a kifőzde, ahol ebédeltünk. Se olcsó, se finom nem volt, de legalább nagyon hangulatos.
Vidéki vasútállomás - jellegzetes a "V" alakú tető.
Amikor ezt megláttam, nem hittem a szememnek: "légkondi" a vonat mennyezetén. A propeller szép lassan körbeforog, úgy ontja minden irányba a hűvöset.
Na igen. Itt értünk oda a Byōdōin-hez, ami ötkor zár. Az én órám is 17:01-et mutatott éppen...
...még láttuk, ahogy a bácsi becsukja a kaput.-Hé bácsi, tessék minket még beengedni, a világ másik feléről jöttünk ide hogy ezt megnézzük...
-Nem érdekel; záróra van, gyertek vissza holnap.
-Kizártak minket...
Úgyhogy jobb híján a kerítésen kívülről, a bokrok közül próbálunk befelé kukkolni, hátha látunk valamit.
Egy igazi Paparazzo nem riad vissza egy kis fára mászástól sem (főleg ha közben félig nindzsa is). Nagyon jól jön ilyenkor a tabi. A fáról már szépen látszik a templom, csináltam is mindenkinek a fényképezőgépével képeket. :)
Ők meg rólam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése