Daigaku Hōmon

110509-097-0000-0000-1

110510-098-0000-0000-2
110511-099-0000-0000-3

Vagyis: "egyetemlátogatás"

A hét elejére a partner-egyetemek meglátogatása volt kitűzve - háromnapos program két ott alvással.

Eredetileg ugye én egyedül mentem volna a Kanagawa Egyetemre (Tokiótól délre rögtön), azonban a kelet-japáni utórengések (vagy a sugárzás?) miatt Naganótól feljebb senkit nem engedtek. Aki így lemaradt az egyeteme meglátogatásáról, azok elkísértek olyanokat, akik távolabbi, esetleg nyugat-japáni egyetemeketre mentek. Így kerültem én is Kanagawa helyett Nagoyába, az Aichi Shukutoku Daigaku nevezetű - igen színvonalas - egyetemre. És nem csak én, hanem még Jeong(KOR) is, aki meg egyenesen a Sendai Egyetemre ment volna - ezt az épületet láthattuk bár bejegyzéssel korábban a tévében. A harmadik emelet látszott ki a vízből. Úgyhogy oda most nem ment senki; sőt, az ottani diákok is mind elmenekültek - minden bizonnyal még a szökőár megérkezése előtt. Úgyhogy Jeong(KOR) és Feri(HUN) csatlakozott Souei(CHN) eredetileg egyszemélyes delegációjához Nagoya felé.

Tominaga - a Felelős / a Koordinátor, aki az intézetben élet és halál ura - még pénteken odaadta nekünk a jegyeket a Shinkansenre. Valamint ismertette a pontos programot is: nincs.
Illetve valami biztos van, de az egyetemről még nem érkezett semmilyen tájékoztatás. Mindenesetre vigyünk magunkkal némi prospektust a saját egyetemünkről, ha van (persze nincs), mert hátha kell majd a nagyteremben félezer diák előtt beszédet tartani, hogy "innen és innen jöttem", vagy "az én egyetemem ezért meg azért jó", vagy valami hasonlót. Szóval lélekben legyünk mindenre felkészülve. Egyéb instrukció nincs. Amit ott látunk/hallunk, azt majd hazaérve elő kell adni az intézet összes többi hallgatójának.

Hanem az indulás reggelén igencsak nagy slamasztikába keveredtünk. Reggel 8:21-kor indult a busz a bejárat elől, hogy elvigyen minket a vonatállomásra, ahonnan 31-kor ér oda a vonat, hogy elvigyen minket a Shin-Osaka Station-ig, ahol át lehet szállni a Shinkansen-re. Meg is beszéltük, hogy 8:15-kor mindenki ott lesz a recepción. Eljön a reggel 8:14... fogom a táskám (van benne notebook, fényképezőgép meg váltás ruha 3 napra), hogy akkor indulunk... hanem a többiek sehol. Nézem az órát: 8:17... 8:18... végül is van még idő, azért reméljük, időben itt lesz a két csirkefogó... aztán megláttam Jeong(KOR)-ot... papucsban, PIZSAMÁBAN felfelé kóvályogni a folyosón. Mutatja nekem a tenyerét: még pénteken tűzijátékoztak a tengerparton a lányokkal, és az egyik beleállt a kezébe, ahol most egy folyadékkal teli gennyes vízhólyag van, az átmérője van vagy öt centi, a magassága csak négy... tele gennyel...

-Figyelj Feri, lehet hogy én ma nem megyek veletek, mert Tominaga azt mondta, elvisz az orvoshoz.
-Te tudod... ha így nem bírod cipelni a csomagodat, akkor maradj csak nyugodtan, majd mi képviselünk Téged is. Túl sok jóból így se maradsz ki... max nem kell előadást tartanod félezer embernek...

Úgyhogy Jeong marad... 8:19...
Ekkor nyílik a lift ajtaja, és Souei repül át a belélptetőkapukon... utoljára a Red Bull Air Race közvetítésén láttam ilyet, ahogy a Besenyei átrepült a bóják között. Rohanunk a kijárathoz, és a fotocellás üvegajtón át még látjuk (halljuk is, de főleg látjuk), ahogy a 8:21-es busz kifordul az útra és eltűnik a fák mögött. 8:19-kor!!!

Erről ennyit... a következő busz csak 45'-kor jön, ami azt jelenti, hogy lekéstük a csatlakozást is. A recepciós csávó tiszta ideg, mert ilyen még nem fordult elő, hogy a busz ne akkor induljon, amikor annak indulni kell... Telefonál a sofőrnek, aki végül is soron kívül visszajött az állomásról, hogy még elvigyen minket is...

Jófejségből (=bűntudatból) a buszsofőr bácsi nem a buszmegállóban állt meg, és nem a szokásos útvonalon ment, hanem levágta az egészet és egyenesen az állomás lépcsőjénél tett ki minket a piros lámpánál. Persze már csak a következő vonatot értük el, de legalább azt elértük. Ha azt lekéssük, akkor csak estére érünk Nagoyába, ami nem lett volna jó. De végül is felszálltunk Új-Ószakában a Shinkansenre. Ketten, mert akkor műtötték éppen Jeong kezét. Vagy nem.

Souei egy apró táskával szállt fel a vonatra. Volt benne egy könyv, egy fényképezőgép, ...és ENNYI! Három napig ugyanabban az öltözékben lesz. Ezt a nyerő taktikát majd én is sikerrel alkalmazom később, de mindent a maga idejében. :D

Feri olvas ezerrel. Na jó, csak 300-zal... :D

Ti olvastatok már háromszázzal? :D Így kell 300 km/h -val olvasni:

...meg így:

Aztán amikor megérkeztünk, "már el volt eredve az eső". Fél óra az egyetem metróval a Nagoya Station-től, ahol Souei meg is kérdezett egy idős bácsit, hogy hol az egyetem.

-Észnél vagy, Te Souei??? Mi a fenét csinálsz? Hát nem látod ott azt a csapat fiatal lányt? Azoktól kell megkérdezni hogy hol az egyetem, nem egy ilyen idős bácsikától, hát mi van Veled?

-Úúú, bocsi, nem láttam... de tudod mit, akkor most kérdezd meg Te is tőlük...

Végül nem kérdeztük meg. :D

Hanem az egyetem kapujában már várt minket Yamauchi Tanár Úr - egy jófej, kedves idős bácsika, nagyon széles szakterülettel, és a hozzá tartozó elképzelhetetlen mennyiségű tudással - amolyan GergelyAttila-féle barátságos bácsi. Nyelvtörténet, nyelvészet, kínai irodalom, klasszikus japán, kanbun, oktatásmetodika, alkalmazott nyelvészet, fonetika, fonológia - hogy csak a főbb területeket említsük. Természetesen legalább ennyiféle könyv áll már a háta mögött. A tanárijában fogadott minket, de abban az irodában is csak épp leülni volt hely, annyi könyv áll feltornyozva. Középen az asztal hat székkel, meg az ablakig még egy asztal amin a számítógép van, az asztal körül egy-egy méter hely, hogy a székekre még pont le lehessen ülni, aztán a székek támlájától a falig terjedő másfél-két méternyi hely fejmagasságig tornyozva könyvekkel...

A másik oldalon is könyvek... és könyvek... meg megint könyvek... magas tornyokban...

-Tanár Úr, tessék mondani, miért van ilyen sok könyv ide felhalmozva? Ez az iroda valami raktárként is funkcionál egyszerre?

-Áh, dehogy... :) ezeket éppen olvasom. Az a baloldali torony pl. kínai irodalom, a hátad mögött meg nyelvészet...

Megkínált minket teával, meg ismertette a részletes programot. Szép komótosan; nem sietett el semmit. Persze volt is idő hagyva mindenre: fél óra kávészünet, aztán egy óra az eligazításra (ami igazából 15 perc, csak ha szép nyugodtan tartjuk, akkor ugye pont kitölti az erre szánt egy órát), szóval nem kapkodtunk. Beszélgettünk a tantervről (merthogy egy vastag évkönyv-szerűségben órára le volt bontva, hogy mikor mit vesznek a diákok, május 21-én, a hetedik nyelvészet foglalkozáson például a japán mássalhangzókról és a hangsúlyról lesz szó, a tankönyvben a 171-172-173. oldal).

Aztán délután benézünk majd egy-egy tanórára is, de előbb ebéd. Olcsón, finomat. Az alábbi cucc pl kemény 400 jenő volt a menzán. Az "otthoni" menzán egy ilyenért általában 650,-et is elkérnek... Hogy ez mi lehet, azt ne kérdezzétek. Kaja. Egyébként mintha valami csirkét rendeltem volna... aki felismeri, szóljon.

Ez a kilátás az egyetemről. "-Nekem most meg kell tartanom egy a számotokra nem olyan érdekes órát, de Ti addig mászkáljatok; foglaljátok el magatokat, és utána benézünk egy-két órára :) Mindjárt jövök, addig igyatok meg egy kávét..."

Ez meg már az elsőévesek órája. Ismerkedős óra, mindenki magáról beszélt.
Megcsodálták a "cipőmet" is.

Megint voltunk kicsit levegőzni...

Ez meg a bejárat, ahol kimegyünk. Idefele ezen jöttünk be is.

Nagoya

Na igen. Ez nem a Nagoyai "Csillag-" Börtön és Fegyház folyosója, hanem
a szállodáé, ahol megszálltunk. Enyém a 1024-es cella, Szó-é a 1023-as.

Ez meg a "szoba." Széknek nincs már hely, hanem a kis asztalka fiókja kihúzható, és laptopállványként funkcionál, így pont lehet netezni az ágyról. Már amikor van net. Az ablaktól jobbra az ágy feje mögött a fürdőszoba bújik meg, vécével, csappal, fürdőkáddal(!).

Ez meg a Nagoya Station környéke este, amikor pont nem esett az eső.

Másnapi reggeli a hotelban. Elég jó volt. A saláta alatt egy egész réteg sonka van... :D

Másnap visszamentünk az egyetemre, mert most kezdődött igazán csak a körbevezetés. Tegnap elvoltunk egész délután Yamauchi Tanár Úrral, aki most bemutatott minket egy Yasui (akár "olcsó" is lehetne) Úrnak, aki az egyetem szerkezeti felépítéséről, történetéről, és erősségeiről tartott vetítéssel megtámogatott előadást. Nagyon profi prezentáció volt, és még nagyjából értettük is.

Aztán körbevezetett minket az egész k(r)ampuszon, megnéztük az összes termet az összes tanszéken, a könyvtárat, a segítő központot, a tanácsadó központot, az önkéntes segítő irodát, az összes sportpályát, az összes menzát (mert itt kettő is van), az összes géptermet; szóval nagyjából mindent. Tegnap Yamauchi Tanár Úr nagyon vigyázott rá, hogy ne sokat lássunk az egyetemből, hogy a mai körbevezetés is érdekes maradjon. :D

Ez az önkéntes segítő központ irodája. Rajtuk keresztül bárki vállalhat mindenféle önkéntes tevékenységet, ők megszervezik. Lehet óvodában tanítani, gyerekeket táboroztatni, időseket ápolni, de halászni, szántani is, egyszóval minden van. Nincs olyan terület, amire ha azt mondja valaki hogy én ilyen és ilyen témában szeretném felturbózni a képességeimet, akkor ne tudnák azt összehozni. Ha az egyik hallgató azzal jönne, hogy Ő a nyári szünetben bálnavadász hajón akarja kezelni a szigonyágyút, akkor azt is megszervezik. Itt kérem, minden van.

Ez meg a falon lévő kalligráfia: "Jó dolog valamit százszor hallani, de inkább érdemes egyszer megnézni, de még annál is inkább egyszer csinálni!"

Ez meg az EGYIK menza.

Kiejtésfejlesztő tanterem. Nem, ez nem a számítástechnika terem, az máshol van. De ezen az egyetemen a termek 90%-a számítógépekkel van tömve. Gépen kapják a gyerekek a házi feladatot, a dolgozatot, mindent.

Ez a könyvtár DVD- és multimédia terme, itt lehet nézni a feliratos filmeket a multimédia és kommunikáció szakos hallgatóknak, vagy elemezni Mel Gibson skót kiejtését a Braveheartból.

Medence is van.

Ez meg a katapultláda. Ha tűz üt ki a számítógépteremben mert valaki feldöntötte a vízipipát, vagy ha nagyon unalmas a tanóra, akkor ezen a dobozon keresztül lehet a hatodik emeletről a földszintre teleportálni.

①Kinyitjuk a ládát ②Ledobjuk a ballasztzsákot ③Utána dobjuk a zsákcsövet (vagy miaszöszt) ④Felhajtjuk a kapaszkodót ⑤Beleugrunk a zsákba és lecsúszunk benne a földszintig.

Tanóra. Azt éppen Yamauchi Tanár Úr tartja. Fonetika. Érdekes.

Az óra után rendelt mellénk két hosztesz-lányt, akik elkísértek minket a Tokugawa-kori Szépművészeti Múzeumba. Megnéztünk csomó szamurájpáncélt, leveleket, kalligráfiákat, festményeket, teáscsészéket, kardokat, késeket, egyszóval érdekes volt. Az összes cucc eredetileg mind-mind ajándékként érkezett a sógunhoz valami fontos személytől/családtól.

Ez a múzeum kertje. Nem lehet bent fényképezni, úgyhogy jobb híján az udvart fényképeztem...

Ez meg a főbejárat; nem csak a múzeumba, hanem a Tokugawa-kertbe is, ami egy fizetős park. Oda mi nem mentünk, többek között mert esett az eső.

Aztán múzeumlátogatás után elvittek minket vacsorázni, ráadásul egy olyan étterembe, ahol Nagoya híres ételeit lehetett kapni: rántott sertésszeletet. Az egész étterem disznóhúsból volt... képzelhetitek, milyen jól éreztem magam... próbáltam rendelni valamit, ami nem olyan zsíros, de nem volt :D végül a Miso-katsu mellett döntöttünk, mert az a leghíresebb Nagoyában. Miso-szósszal leöntött sertésszelet. Jó zsíros... T-T

Az enyémről itt még hiányzik a leöntés: