Irány Tokió!

110520-108-4868-4893

Ma délután még a tantermekben két-két csoport gyakorolta az interjús előadását - volt csomó laptop, meg vetítővászon, meg addigra kinyomtattuk nagyjából a szövegeinket (az enyémet szigorúan latin betűvel!*), és előadtuk egymásnak / a jelen lévő tanároknak a cuccot.　Ebben a stádiumban még van lehetőség korrigálni a gázos tartalmakat / fogalmazást, miegyebet. De nem voltak nagyobb gondok - legalábbis egyelőre nem. Majd lesznek, de mindent a maga idejében! :)

Este pedig összeszedtük a cuccainkat, amiket viszünk magunkkal TOKIÓBA! Nekem ugye nincsen hátizsákom, a bőrönd meg túlzás lett volna, úgyhogy a két napi felszerelést belezsúfoltam az oldaltáskámba. Plusz először - és lehet hogy utoljára - alkalmaztam Souei(CHN) utazós taktikáját: ha Neki elég volt három napra csak a rajta levő ruha, és azon kívül csak a fényképezőgépét vitte az egyetemlátogatásra(!), akkor két napra nekem is elég lesz a turistáskodáshoz az, ami rajtam van. :D Úgyhogy a kis oldaltáskámba beletettem Yuriko-san ajándékait, a fényképezőgépet, meg már nem is emlékszem mit, és fel is kerekedtünk.

Két nappal korábban már aláírtuk a recepción a formanyomtatványt, miszerint:

"Szellemi képességeim teljes birtokában kijelentem, hogy kizárólag a saját felelősségemre utazom Tokióba; valamint megértettem, hogy a Japán Alapítvány / Kansai Center az eseteges következményekért semminemű felelősséget nem vállal. Zopcsák Ferenc, 2011.05.18."

A jegyeket meg előző nap vettük meg AZ ÁBÉCÉBEN! Ugyanis buszjegyhez az ember Japánban nem csak a pályaudvaron juthat!

Egyszerűen ①felmegyünk az internetre, ②kiválasztjuk a busztársaságot amelyikkel utazni szeretnénk, és ③felírjuk az adatait. Ezután ④elbiciklizünk a közeli LAWSON ábécébe, ahol a sarokban található a jegyautomata. Ki van írva, hogy Koncertjegy, Vonatjegy, Buszjegy, Repülőjegy, ebből ⑤megnyomjuk a buszt. ⑥Kiválasztjuk, hogy honnan és hogy hová szeretnénk menni, meg hogy mikor. ⑦Kiválasztjuk a felugró menüből a busztársaságot. ⑧Beírjuk a kitöltendő mezőbe a nevünket, és ⑨rákattintunk hogy KÉSZ. Ekkor ⑩a gép kiad nekünk egy kis blokkot, amivel ⑪oda kell menni a pénztárhoz. ⑫"Csókolom, ezt a buszjegyet szeretném." ⑬Erre a pénztáros néni/bácsi becsipogtatja a vonalkódot a leolvasójával, hátramegy a pénztár mögötti másik nyomtatóhoz, és előhozza a frissen kisült buszjegyeket. 18.000 yent lesz'szíves. ⑭Kápéban kiperkáljuk a zsetont, és már a kezünkben is van az eredeti buszjegy. Osaka≫Tokyo 4.800,- egy útra, azaz 9.600,- oda-vissza; és ketten voltunk, az ugye 19.200,-. Ez a legolcsóbb, és ennél olcsóbban aztán soha senki nem tudott volna Tokióba menni - maximum gyalog - úgyhogy mi joggal voltunk igen elégedettek a jegyeinkkel. :) Egyébként akciós volt a jegy.

Este összepakoltunk, és hétkor lesétáltunk a recepció elé, hogy felszálljunk az Intézet és a Vonatállomás között ingázó ingyenbuszra. A nagyteremből zongoramuzsika hangja áradt - ma volt valamilyen amatőr koncert a helybeli zongoristákkal, erre gyűlt össze lent a fél koli. A recepción jó utat kívántak nekünk... közben Mai(VIE) is előkerült a semmiből, hogy jó utat kívánjon nekünk (hiszen ha nekünk valami bajunk esik, a kalligráfia szakkör is rögtön a felére apad; pont a keménymag hullana ki).

Valamint velünk egy buszra szállt még Joost(NED) is, szintén Tokió fele! Ő is a barátait megy meglátogatni, csak teljesen más útvonalon. Shinkansennel megy Tokióba, visszafele meg talán busszal - ha jól emlékszem. Az a lényeg, hogy a mi útiköltségünk TÖBBSZÖRÖSÉT fizette ki, mert a Shinkansen ugye alapból nagyon húzós, plusz még a visszafele jövő buszra is háromszor annyiba került a jegye, mint a mienk. De Nambáig együtt mentünk a vonaton. Sőt, addig Tominaga-san és a kollégája is velünk jöttek - ők meg mentek haza (este hétkor).

Ezt az alábbi képet pont Tominaga-san fényképezte:

Joost(NED), Feri(HUN), Ló(MAL).

Úton Namba felé. Onnantól Joost külön utakon, mi Lóval pedig éjszakai buszon jutunk el reggelre Tokióba. Még az intézet buszán ülve ismertem fel, hogy ugyan minden szükséges cuccot magunkkal hoztunk, annyira el voltam foglalva délután a fényképezőgépek memóriakártyájának rendebe tételével (hogy legyen rajtuk elég hely a 2 napra), hogy a kisebbik fényképezőm akkujáról TELJESEN elfeledkeztem. Alig volt benne szusz már. Hoztam ugye töltőt is hozzá (mert előrelátó vagyok), de még keresni kell valahol konnektort, ahol feltölthetném. A buszon nem biztos hogy lesz.

Nambában egyből keresni kezdtük a buszpályaudvart, és végül hosszas bolyongás után meg is lett. De azt a környéket (a Namba Station mögötti utcákat) nem ajánlom senkinek. Tele van kajáldával az összes utca, és mindegyik kifele nyomatja a szellőzőn a zsíros ételgőzt, úgyhogy meleg is, büdös is, a délutáni fürdés rögtön hatását veszti. Mondtam is Lónak, hogy Japánban ugyan a levegőnek igen nagy a páratartalma, de eben az esetben nagyon magas zsírtartalomról beszélhetünk...

20:00 fele meg is találtuk ugye a pályaudvart, elmentünk vécére, leültünk a padra, mert úgy emlékeztünk, hogy a buszunk majd csak 20:35 körül indul... Aztán ahogy nézelődünk, látjuk ám hogy 128-as peron is van, meg olyan busz indulását is jelezték, amelyik a negyedik emeletről indul, úgyhogy mondtam Lónak, hogy szerintem érdemes lenne már most, idejekorán a busz keresésére indulni, nehogy kiderüljön, hogy a pályaudvar másik sarkából megy... De elég hamar meglett a peron, alig pár méterre onnan, ahol ültünk. Állt ott egy busz, de utasok sehol nem látszottak. Mondom Lónak, hogy szerintem kérdezzük meg az egyenruhás bácsit, hátha tud segíteni. Átadtam Neki a jegyet.

...ez az; tessék beszállni, azonnal indulunk!

Intettem Lónak, hogy sürgősen pattanjunk fel a buszra, mert ez az, plusz már mindenki a buszon ül. És ahogy lehuppantunk az ülésre, meg is lódult velünk a busz Tokió felé... 20:11 volt...

Az éjszakai busz... na az egy horror...

Ilonka Mama ugye Erdélyben lakik, Hozzá is mindig estétől reggelig menő busszal mentünk, de az egészen más. Egy Budapest-Marosvásárhely járaton éjszaka lehet kifelé bámulni az ablakon, meg előre az utat - ugye a fél busz előre szokott bámulni éjszaka - de itt Japánban ilyesmire nincs is lehetőség! El van függönyözve az összes ablak, de nem csak olyan "kicsit", hanem teljesen, semmi fény nem jön be kintről. És ehhez még indulás előtt a sofőr behúzza maga mögött is a függönyöket, úgyhogy abszolút semerre nem lehet kilátni, pont mint egy rendesebb emberrablásnál. Minket aztán Észak-Koreába is vihettek volna, senki nem vette volna észre. Plusz 10-kor a vezetőbácsi bemondta a mikrofonba, hogy 10 óra van, most lekapcsoljuk a villanyokat és tessék aludni!

Voltak akik erre azonnal elaludtak... Az előttem ülő idős bácsika persze hiányos öltözékű lányok fényképeire gúvadt a telefonján... :D "A telefonos Internet apró örömei..." És talán nem is ő volt az egyetlen azon a buszon! :D A mellettem ülő csávó meg olyan büdös volt, hogy én olyat még nem pipáltam... Mert nem Ló ült mellettem, illetve mégis, mert mindketten a folyosó felől ültünk, de mindkettőnkhöz tartozott egy-egy útitárs az ablak mellett. Az én padtársamnak így csak csak olyan szaga volt, mint egy lónak! :D

Pár óra múlva megállt a busz egy pihenőhelyen. A Pihenőhely errefelé egy HATALMAS irdatlannagy parkolót jelent, külön vécéépülettel meg zuhanyzási lehetőséggel, plusz 0-24 ábécével meg kávézóval... Itt álltunk 10 percet. Vettem is egy dupla(mármnt 2 db-os) salátás-sonkás szendvicset, de nem tudtam megenni, mert már indultunk is (a buszon meg azért büdös volt az evéshez).

Ez az elektronikus kijelző meg a vécé épülete előtt volt kifüggesztve: jelzi hogy hol vagyunk most (Osaka és Nagoya között félúton, Kóka városához közel), hol vannak dugók az autópályán, meg hol van baleset; meg mindenfélét.

Reggelre már ott leszünk. Addig húzzátok be a függönyöket és Ti is aludjatok! :)

--------------------

* Igen, nekem ez jött be. Próbáltam én rendes japán szövegből is készülni meg beszédet tartani az erre kijelölt tanórákon is, de arra kellett rájönnöm, hogy ha egyszer elvesztem a fonalat hogy hol tartok a szövegben, akkor annyi... több percbe telik megkeresni hogy melyik résznél tartottam, nem beszélve a stresszről, amit bizonyos szavak olvasatának elfelejtése támaszt, úgyhogy azt gondoltam a múltkor: én ezzel egyszer s mindenkorra leszámolok. Ez úgyis csak egy előadás - a szókincset meg olvasási gyakorlatokat hagyjuk meg olyankorra amikor arra van szükség, de egy előadás attól jó, hogy gördülékeny, halad a prezentáció, mint kés a vajban. És itt jön a képbe az én spéci latin betűs kéziratom, mert ezt akkor is hibátlanul és megdöbbentő folyékonysággal tudom felolvasni, ha épp álmomból ébresztenek. Még értenem sem kell (persze nyilván értem, hiszen én írtam), csak egyszerűen olvasni, és így marad energiám az előadásra meg minden járulékos dologra figyelni.
A többiek értetlenül álltak a dolog előtt...

-Feri, Te ezt el tudod olvasni?

-Persze, Európában ilyenekkel írunk évezredek óta, én is 25 éve főleg ilyen betűkkel írok, miért ne tudnám elolvasni? :_D