Tokyo ①

110521-109-4894-4964-6

...Szóval ott tartottunk, hogy reggel van, és a busz épp most fut be a pályaudvarra (=útszéli megállóba). Eredetileg a végállomásig mentünk volna, de Ló(MAL) rábeszélt, hogy szálljunk le a helyközi megállóban, és akkor gyalog is elérjük a Tsukiji halpiacot. Ellenkező esetben vissza kellett volna jönni tömegközlekedéssel, úgyhogy utólag is köszi a tuti tippet, Ló. :)

Fogtuk tehát az összes cuccunkat (egy-egy táska) és leszálltunk a két megálló közül nem a végállomáson, hanem fél órával hamarabb, a helyközin. Elvileg a Yaesu-Minamiguchi nevezetűn, Ginzában. Innen a sarki térképről tájékozódtunk, hogy merre van a halpiac.

Na de kezdjük az elején. Azért kezdünk a halpiacon, mert előzőleg mindenféléről egyeztettünk Yuriko-sannal, aki azt javasolta, hogy ne várjunk rá reggel hanem nézzük meg előbb a piacot. De akkor inkább kezdjük Yuriko-sannal. :)

Yuriko-san egy nagyon kedves középkorú néni, akit 2006-os makói Japán Táborból ismerek; akkoriban világjáró üzletkötő volt, bejárta Amerikát, Ázsiát, Európát, és járt még Afrikában is (és nem mellesleg sokat tanult magyarul! egy nyelviskolában - a fura választás okára már nem emlékszem). Az volt az első japán tábor amire elmentem, és rögtön 4 japán vendégünk is volt, Velük lehetett beszélgetni egész nap. Persze az én akkori elő-4kyuu-s szintemen. Akkoriban nagyjából fél éve tanultam japánul. Nagyon jól lehet egyébként fél év után is mindenfélékről beszélgetni, csak a elkell egy-két fogalmazási taktika. Pl az ismeretlen szavakat, amilyen például "fűnyíró traktor" nagyon jól lehet helyettesíteni a "fűevő autó" kifejezéssel. Oké hogy a japánok visszaprüszkölik a tejeskávét a reggelinél, de közérthető, és a találékonyság lenyűgözi a beszélgetőpartnereket is. Úgyhogy aki kezdő szinten áll bármilyen nyelvből, ne érezze magát szókincsügyileg korlátozva, nyugodtan alkossatok Ti is kedvetekre "új" szavakat. :)

Szóval 2006 óta "folyamatosan" leveleztem emailben Yuriko-sannal (a folyamatosan itt körülbelül kéthavi/negyedéves levelezést takar), aki felajánlotta, hogy ha esetleg Tokióba tévednék, szívesen körbevezet egy-két helyen a városban.

Így is történt, megbeszéltük Lóval, hogy mit szeretnénk megnézni, és emailben elküldtük a "listát" Yuriko-sannak, aki komplett kétnapos városnéző túrát csapott nekünk az említett látnivalók, és még a közelben levő egyéb híres helyek érintésével.

Kezdésnek azt beszéltük meg, hogy szombat reggel leszállunk a buszról, a Tsukiji halpiacon kezdünk, és Vele csak reggel fél tízkor találkozunk a Tsukiji Halpiac metrómegálló A1-es kijáratánál. A halpiacon úgyis elleszünk Lóval Yuriko-san nélkül is, és így Neki sem kell olyan korán felkelnie.

Na de lássuk akkor az oda vezető utat:

Gyalog mentünk Ginza, a híres tokiói Váci utca (csak sokkal hosszabb és sokkal drágább) "főutcája" mentén, ahol itt-ott még régi stílusú épületekkel is találkoztunk (már azokból az időkből, amikor tombolt japánban nyugatmajmolási láz és errefelé is kezdte megvetni mocskos lábát a Globalizáció sötét réme).

Meiji-ya

Sehol egy lélek az utcán (ez később megváltozik):

Kōban (Rendőrbódé):

Kōban bejárata japán fakabáttal (általában nagyon kedvesek):

Ezt meg - szégyenemre - Ló szúrta ki: Kalligráfia-tanfolyam cégére.

Nekem kellett volna észrevennem.

És akkor következzenek a híres márkák képviselői (és az épületek), mert itt most csak ez volt látnivaló. Az utcák reggel 5:50 fele igen kihaltak: amerre a szem ellát, csak mi jöttünk rendíthetetlenül a járdán, bőszen kattogtatva a fényképezőgépeinket minden épület előtt.

Dunhill.

Tiffany

Bulgari

Chanel (a "csatornadivat")

Matsuya (japán Corvin Áruház) 1925(!) óta itt áll:

De Beers (ezt nem ismerem):

Utcanévtábla a ginzai főutcán (az utcanév Japánban igen ritka, rendszerint csak a blokkok vannak beszámozva a térképen, de a leghíresebb utcáknak azért nagyritkán adnak nevet is.):

Ez meg egy lakóház Ginzában - nem lehet olcsó, de még erkély is van:

Tokiói metró: Ginza Station

RICOH - [rikó] - eddig nem tudtam, hogy ez milyen cég, most néztem csak utána: irodai eletronikai terméketet, fénymásolókat, fényképezőket gyárt. Vele szemben az egyik híres japán sör, a Sapporo (ami Hokkadó - Japán négy nagy szigete közül a legészakibb - fővárosáról kapta a nevét) épülete;

itt elfordultunk a sör irányába, balra (mert arra van a piac).

És megint egy olyan cégér, ami még a régi, a japán nyelvből mára már kikopott kanát alkalmaz: Eri-maru, azaz korabeli helyesírással Weri-maru. Kimonógallérokat árulnak.

Időközben kezd felélénkülni az autóforgalom

PIAS

A következő metróállomás a Higashi (kelet-) Ginza:

egy EMBER!!!

Ló(MAL) is ott megy, épp a zebra zöld jelzését várja.

Ezek a cégérek pedig cégérek gyakorlatilag hosszú acélrudak, amik helyenként
fehérre festve együtt kiadják a mintát. Időtálló; dizájnos. És "átlátszó"!

Postahivatal: Japánban a 〒 a Posta jele.

Tsukiji Tamazushi. Előszor azt hittem, hogy valami címfestő, mert annyi festett fatábla volt a kirakatában, de a felirat alapján itt Sushi kapható...

És elérkezett a piac első hírnöke: egy biciklis bácsi térdig érő sárga gumicsizmában.
Ez nem a kortárs tokiói divat (divatot reggel hatkor ne nagyon keressünk, a Divat 10-kor kel), hanem egy messzire sodródott halárus. A piacnak is valahol a közelben kell lennie...!

Bele is botlunk, de Ló szerint ez még nem az, ez csak a legszélén a kajaboltok.
Majd talán visszafelé eszünk is valamit.

A halak mind víz alatt/jégbe hűtve, fehér hungarocelldobozban.

...na de mi ez? Valami űrjármű a Csillagok háborújából?

Hol az ülés? És mi az a dupla kormány?

Íme: így kell ezeket "vezetni". Akkor megy, ha a belső kormánygyűrűt hozzámarkoljuk a külsőhöz. Ez biztosítja, hogy ha a vezetőbácsi leesik (vagy ha levágják fénykarddal a kezét), akkor a szerkezet azonnal megálljon. Kétütemű; pont úgy pöfékel, mint egy kis benzines fűnyíró. Ez a Tsukiji Halpiac "hivatalos" járműve. Mighty Car néven (és még sok másikon) fut.

Akad ám olyan is, aki saját maga vontatta kocsival teríti az árut.

Vagy nincs pénze benzinre, vagy csak védi a környezetet Tokió belvárosában. :)

A piac bejáratával szemben ott figyel egy Shintō szentély;

gondolom ide járnak az árusok jó vételért imádkozni.

A szentély udvarán egy Jizó-konstelláció, de nem akármilyen. Kutyafejű mind, mint a tatárok a János Vitézben. Egyébként valószínűsítem, hogy ahogy a japánok csak távoli rokonai lehetnének maximum a tatároknak, így ebben az esetben is sokkal inkább rókákat mintáz a vallásos szoborcsoport, ötvözve a Shintō és buddhista hagyományokat.

Az udvaron állt még egy mini-szentélyépület is, afféle makett,

talapzattal együtt is csak 1.50 magas.

És itt ráakadtunk az Ószakában is megcsodált furcsa fára;

ez volt ugye az Ichō. Ennek még lesz jelentősége a mai napon.

Ló eközben tovább menetelt egyre beljebb a furcsa épületek között, mintha tudná,

mintha érezné, hogy hol kell bemenni. Nekem ez inkább valami

hátsó bejáratnak tűnt - lehet hogy az is volt.

Aztán ahogy két raktárépület között ahogy újból kibukkantunk az utcára, valamilyen titkos késztetés hatására meglátogattuk a közeli Asahi Shinbun (a Reggeli Próféta c. napilap japán kiadása) épületét, mert Ló le akarta fényképezni a mögötte megbújó Hajózásbiztonsági és Tengerfizikai kutatóintézetet - vagy miaszöszt. Én addig a virágokat, meg az Asahi Shinbun Főhadiszállás parancsnoki tornyát fényképeztem.

"Kapitány a hídon!"

Meg a halpiacoz vezető metrókijáratok egyikét. Ez pont az Asahi Shinbun bejáratával

szemben volt. "Tsukiji-Shijou Eki" - Tsukiji Piac állomás.

És miután kifényképeztük magunkat, egy nagy lélegzettel belevetettük magunkat a híres Tsukiji Halpiac legsötétebb bugyraiba, a mészárlás fellegvárába, a tengeri állatok vesztőhelyére. Még a karib-tengeri cápák is tudják, hogy hol van Tsukiji; sőt, az antarktiszi pingvinek is hallottak már róla (de nekik nincs félnivalójuk, mert ők nem halak). Azonban rajtuk kívül az összes uszonyos állatfaj legrosszabb rémálma ezen a helyen játszódik. A kevésbé szerencsések utolsó reggele is. Majdnem a miénk is! Most kezdődik:

TSUKIJI HALÁLPIAC

Ez itt a nagyedkörív alakú Főcsarnok, ez a legközelebbi olyan csarnok, ahol még járművekkel lehet menni. Innen ágaznak le az utcák jobbra, oda már csak gyalog, vagy maximum kézikocsival fér be az ember. Ott lehet válogatni a haltengerből. A sugárirányú utcákból meg megint a parkolócsarnokkal koncentrikus ösvények nyílnak, de oda már csak egyensúlyozva a kasszáig meg vissza lehet botorkálni. Na lássuk!

A Főcsarnokból nyíló sugárirányú utcák mindegyike így néz ki:

Mindkét oldalán végig halárusok és halfeldolgozó műhelyek százai:

Tonhalfiléző "kés", meg egy aprócska tonhalcafat. A rendes tonhal két méteres.

Oda ez a kés még nem elég nagy, ez csak a már feldarabolt halakhoz van.

Egyik-másik sarkon szalagfűrésszel szeletelik a fagyott halakat.

Van, ahol baltával darabolják őket.

Hungarocell-koporsó az egyik halacskának. Nincs melege, egészen a kopoltyújáig jég borítja.

Páros doboz. Kifejezetten olyan halpároknak, akiket együtt ragadott el a végítélet hálója...

Tintahal. Feltételezem, hogy tintában úszik, az olyan fekete. Ettem ilyet, finom. :)

Ők meg a kedvenceim: a tűzpiros Ferrari-halak. Nem azért ilyen pirosak mert mérgező a húsuk, és nem azért ilyen nagy a szemük, mert ők játsszák a nagymama ágyába bújt farkast, hanem mert olyan mély tengerekben élnek, ahová már egyáltalán semennyi fény nem jut le, így nincs szükségük rejtő színekre (és az ereikben csörgedező vértől látszanak pirosnak). A szemük is azért ilyen nagy, mert muszáj minél több kóbor fotonrészecskét begyűjteni, különben az orrukig se látnak. Itt kedves volt a bácsi, meg is mondta nekünk e halfaj nevét (amit nem sikerült megjegyezni), plusz még ki is vette és megfordította a felső halat, hogy minél jobb képet tudjunk készíteni róla. :) De nem azt a képet tettem ide, hanem ezt a másikat, amelyiken szépen látszik, hogy a halak formája milyen jól adja magát a helytakarékos dobozoláshoz:Itt látszik az ösvény is, amiről az elején meséltem: Az íves parkolócsarnokból nyílnak a sugárirányú utcák, azokból pedig megint koncentrikusan az alábbi ösvények. Itt is vásárolni lehet, kis- és nagytételben.Ha közben vécére kell menni, hát az is van; be- és kilépéskor a gumicsizmát

a vályúban lehet leöblíteni. Nekünk csak edzőcipőnk volt, amit végül

nem mártottunk bele a pisis-halvéres vízbe, hanem csak nagy urasan átléptük. :)Na igen. Vannak itt rendes kések is, kérem szépen! A baloldali szintén egy tonhalfiléző, ez már a kifejlett tonhalakhoz való. Ilyen kések között érthető, hogy errefelé nem kél lába még egy pici szardíniának sem! :_D Ha valaki mégis megpróbálna elcsenni egyet, biztos pillanatok alatt egy jeges hungarocell-dobozban találná magát - filézve! :D

"ILLETÉKTELENEK BELÉPNI TILOS!"

Vajon itt vannak a bálnák...? :_D

Nem, nem bálnák vannak odabent, hanem a legnagyobb tonhalak, az igazi kétméteresek, mert ez az aukciós részleg. Minden reggel itt kelnek el hatalmas pénzekért a legnagyobb és legjobb tonhalak. Egy időben annyira elszaporodtak a turisták és egyéb bámészkodók az aukciós raktárban (voltak csoportos idegenvezetések is), hogy végül lezárták az egészet, mert zavarják a tranzakciót. Most rendőrök és biztonságiak őrzik.

Ez volt az utolsó kép, amit a halpiac csarnokában fényképeztünk, mielőtt jött értünk a rendőr. :) Nem volt se goromba, se kapkodós; odajött hozzánk, és megkérte, hogy legyünk szívesek követni őt. Lóval eléggé megijedtünk... Lehet hogy most átkutatják a cuccainkat? Vagy elkobozzák a fényképezőgépeket? - ez két nap Tokió első reggelén hatalmas szívás lett volna - de végül a parkolóba kiérve egyszerűen megállt a rendőrbácsi, és közölte, hogy eredetileg a csarnokba "civilek" csak reggel 9 után léphetnek be, úgyhogy mi is legyünk szívesek megvárni a kilenc órát, és majd jöjjünk vissza akkor. Ezt angolul mondta. Voltak szavak amiket én véltem érteni, voltak félmondatok, amiket Ló értett (Ő is folyékonyan beszél angolul), úgyhogy ketten nagyjából összeraktuk, hogy mit akart mondani. Hát igen: aki Japánba utazik, az legyen rá felkészülve, hogy itt a japánnal lesz a kevesebb probléma, és az angol megértésével a több. :D De hagytuk, hadd gyakorolja csak az angolt - ráfér.

Ez amúgy a sugárirányú utcák "alsó" vége, ami egy ugyanolyan

negyedköríves parkolócsarnokba torkollik, mint amiből kiindult.

Nem véletlenül adtam egyébkét ezt a nevet a helynek, hogy Tsukiji Halálpiac. Itt minden percben akár többször is meg lehet halni, aki nem vigyáz - és ez nem csak a halakra vonatkozik! Vagy legalábbis nagyon csúnya balesetet lehet szenvedni. Jönnek ész nélkül a Mighty Car-os szállító emberek - oké hogy dudálnak, de mivel mindenki mindig dudál, ezért ez nem annyira feltűnő. Hirtelen, teljesen kiszámíthatatlanul kanyarodnak mindenféle véletlenszerű irányokba, NAGYON veszélyes. Egyféle sebesség van ezeken a járműveken, ami a nyílt utcán lehet hogy nem tűnik gyorsnak, de itt bent a csarnokban kifejezetten félelmetes. Többször volt halálfélelmünk, többször nem tudtuk, hogy melyik irányba ugorjunk félre... egyszer Lóra is rádudáltak... Láttunk karambolt is, meg anyázást... :)

És akkor a legdurvábbat még nem is meséltem: huszonéves srác tolt egy hatalmas kézikocsit, rajta egy mázsányi (vagy még több) hallal. Ugye a hungarocelldobozok is tele vannak VÍZZEL, ami meg meg a legkönnyebb csomagolás egy halnak. Ezt a nagy kézikocsit jó hosszan betolta, és amikor már elég lendületet szerzett, akkor csak jó erősen megkapaszkodott benne, és a gumicsizmájával vízisíjelt a hallé-pocsolyákon hosszú métereken keresztül... Azzal ha eltrafál valakit, azt zsákban viszik ki...

Úgyhogy életbiztosítás, vagy minimum valamilyen komolyabb balesetbiztosítás nélkül a Tsukiji halpiacot nem ajánlom senkinek - mi is majdnem ott hagytuk a fogunkat.

Viszont mindenképp meg akartuk nézni, mert Jason világosított fel minket (aki mindig a híreket olvassa az iPhone-ján), hogy idén van utoljára a jelenlegi helyén a halpiac, most érdemes megnézni, még az eredetit. Jövőre átköltöztetik az egészet, mert annyira jó helyen van az a telek - Tokió szívében a kikötőben - hogy a befektetők szerint kár ezen a helyen egy halpiacot üzemeltetni, inkább beépítenék felhőkarcolókkal. Úgyhogy elvileg 2012-től az egészet kipaterolják a város egy félreesőbb zugába...

A Tsukiji halpiac egyébként az internet szerint is a legnagyobb nagybani halpiac az egész világon, és az egyik legnagyobb az élelmiszerpiacok sorában is. Ezen a halpiacon 2000 t (kétezer tonna!) hal cserél gazdát naponta. Az árusok létszáma 60.000 körüli.

Tokióban a halpiacot egyébként még Tokugawa Ieyasu, a híres shougun alapította az Edo korban; csak aztán az 1923-as földrengés lerombolta Tokiót (Edónak 1890-ig hívták a várost), így aztán a halpiacot is új helyen, Tokió Tsukiji nevű városrészén építették újjá és itt működik hivatalosan 1935 óta. Akkoriban az építészek nyugatról próbáltak a piacnak valami építészeti modellt szerezni, de az új piac méretei miatt egy teljesen egyedi alaprajzra volt szükség; a negyedkörnek köszönhetően elvileg könnyebben hozzáférhetőek a sorok, és az acélszerkezetnek hála, nem akadályozzák a az áruforgalmat mindenféle kóbor-tartóoszlopok sem.

Mi Lóval már elmondhatjuk magunkról, hogy láttuk - mi több, végigjártuk az eredetit! :)

Bálnát most nem láttunk. :D Vagy nagyon jól elrejtették, vagy már felszeletelve fut be velük a "kutatóhajó"... :)

* * *

Kifele menet meg ezeket a japán benzinkutakat láttuk. :) A japán benzinkút sajátossága ugye, hogy maguk a "kutak" nem lent, hanem odafent vannak, a plafonon. Így gyakorlatilag bármivel beállhatunk tankolni - legyen az tízajtós fehér limuzin vagy csőrös Zil. Keresztbe is állhatunk; nem számít. Annyi a lényeg, hogy érjen oda a kocsihoz a töltöpisztoly.

Egy damillal lehet lehúzni a töltőpiszolyt, amit ha tankolás után egyszerűen

elengedünk, az visszakúszik a lombkorona-szintre, mint valami őserdei kígyó.

Így tankolnak Japánban. Itt épp egy Mercedest, ami Japóniában egyszerűen csak "Benz".

Ez az előbbi Shell-kútnak a hátulja, a konkurencia.

Ahogy az éremnek, Japánban a benzinkutaknak is két oldala van :)

Ez egy rákkutató intézet. Ha csak annyi eredménnyel

járnak, amilyen nagy az épület, akkor az már fél siker. :)

Ez meg a Tsukiji-Shojou Eki A1-es kijárata; az emailben megbeszéltek alapján itt találkozunk Yuriko-sannal 9:30-kor, azaz nagyjából fél óra múlva. Addig még sétálunk egyet a környéken, hátha van valami fényképezésre érdemes... félre visszajövünk. :)

Találtunk is érdekességet: egy buddhista templomot, ami igencsak eltért a

megszokottól. Kezdetnek az elején ott lobogott ez a thai zászlóra hasonlító lobogó.

A hely neve egyébként Tsukiji Hongan-ji.

Az udvarban az épület pedig kifejezetten nem japán. Egy Itó Chuuta nevezetű fószer tervezte 1931-ben, '34-re már kész is volt. A legenda szerint a dél-kelet ázsiai építészet ihlette a művészt.

Érdekesség, hogy ebben a templomban van emlékműve az X-Japan zenekarból ismert Hidének, aki még '98-ban lett öngyi. Japán megmenőbb metálbandájának legjobb gitárosa volt. Felakasztotta magát egy törülközővel, amit a halála utáni hetekben belül rengetegen utánoztak a legelvetemültebb rajongói közül, így nem egyedül ment a Mennybe. Japánban még tudják, mit jelent rajongónak lenni...

Aztán úgy gondoltuk, hogy mivel itt van a közelben a híres Kabuki-za (japán kabuki-színház épülete), azt is megnézzük. Csakhogy egy nagy gödör volt helyette, így csak a kordonra ragasztott plakátokat fényképezhettük. Így nézett ki eredetileg:

Eredetileg 1889-ben épült, a Kumamoto tartománybeli Hosokawa klán földjén, vagypediglen az Izu tartománybeli Matsudaira klán telkén, a lényeg, hogy ez a hely egy távoli klán tokiói "nyaralója" volt anno. Ide építették a színház épületét, ami aztán 1921-ben leégett egy komolyabb elektromos tűzben. '23-ban a nagy földrengésben az épp újjáépülő színház megint összedőlt, végül úgy építették újjá, hogy a régi japán várak és buddhista templomok jegyeit hordozza magán, plusz még tűzálló is legyen. Aztán a háborúban Tokió bombázása során ez az épület is bekapott pár bombát, de napjainkig ez maradt a város legmeghatározóbb hagyományos stílusú épülete. Most azért kell újjáépíteni, mert nem volt eléggé földrengésálló, és nem volt eléggé akadálymentes.

Vele szemben még a dinamikus fejlődés korszakából, talán a '60-as évekből itt maradt "japán szocreál funkcionalista építészet" gyöngyszemei:De vannak errefelé szebb épületek is: Mitsui Garden HotelPriceWaterhouseCoopersEz az első tokiói pénzügyi tranzakcióm gyümölcse: 100%-os pink grapefruit ital az egyik közeli automatából. Már nagyon szomjas voltam...

Az itteni árak Ószakának kb a 120-150%-a. Ezt se 100 yenért vettem...Aztán időközben eljött a 9:30, és visszamentünk a metró A1-es kijáratához, ahol begyűjtöttük Yuriko-sant. Bár előzőleg az emailben aggódott, hogy esetleg nem ismerem meg egykönnyen, mert elmondása szerint 2006 óta sokat öregedett, de nem volt semmi probléma. Udvariasan köszöntünk, és kb. úgy folytattuk a beszélgetést, mintha egy hónapja lett volna a tábor. :

Bemutattam Lót, és már indultunk is az első állomásunk felé, ami a híres Sumida folyó torkolatánál fekvő

Hamarikyū Onshi Teien

azaz hunul csak "Hamarikyū Park". A "teien" ugye a japánkert - ezt már az első Sakai -bejegyzésből megjegyeztük - an "onshi" meg császári ajándék, ami arra utal, hogy a birtokot valaki ajándékba kapta a császártól 1654 körül. Aztán ennek a valakinek (aki feltöltette az akkor még víz alatt álló területet) az ükunokája, a tizenegyedik Tokugawa Shogun, Ienari 1800 körül fejezte be a kertet, ami azóta és nagyjából változatlan formában várja a látogatókat, akik 1946 áprilisa óta szabadon látogathatják, amikor is a Császári Család a telket a Tokiói Önkormányzatnak ajándékozta, és közpark lett a régi magánbirtokból. Eredetileg a birtok a Tokugawa-klán nyári üdülőhelye volt, két kacsavadászati arénával (Kamoba), ahol aranyos kis kacsákat tenyésztettek, hogy aztán hidegvérrel lemészárolja őket a Sógun vagy valamelyik haverja. Aztán később, hogy lenyugtassák a meggyilkolt kacsák lelkeit, egy síremléket (Kamozuka) állítottak a mindenkori áldozatok emlékére.

Amikor még a hatodik Sógun, Tokugawa Ienobu kezdte szépítgetni a kertet, egy fenyőfát állított ennek örömére, ami mind a mai napig ott lakik a park bejáratával szemben.

Itt található egyébként Tokió egyetlen sóstava is, a vízszintje pedig a tenger árapályával összhangban változik.

A háromszáz éves fenyőfa, amit még Ienobu ültetett:

A hídig vezető kikövezett út fölé lugast emeltek a szakemberek, hogy megvédjék a Shogunt a nyári nap káros UV-sugaraitól.

Ez pedig a sóstó parján álló / szélén úszó teaház. :) Itt Yuriko-san meghívott minket egy-egy teára meg Wagashira, ami a japán édességek gyűjtőneve. Nagyon finom volt a hideg (mert volt ilyen opció!) Matcha is, meg a "süti" is, ami igazából nem süti volt, de nem tudom körülírni. Ló is megküzdött vele, pedig Ő ugye utálja az édes dolgokat. :D

Ez az első közös kép Yuriko-sannal 2006 óta. Végülis nem sok a különbség. Majd ha időm engedi (és ha megtalálom) akkor teszek ide egy akkori képet is; semmit se változtunk. :)Ez volt a teaház belseje, de mi - a térdünket kímélendő -

inkább a kinti asztaloknál foglaltunk helyet. :)

A Teaház a hátunk mögé pillantva, miközben bebarangoljuk a park többi részét. A bejáratnál volt ingyenes audio-guide, amit Yuriko-san igénybe is vett nekünk, úgy hallgatta mindenki a fülhallgatóban a magyarázatot az egyes helyekhez. Igen jól meg van ez csinálva, mert valami GPS alapú az egész, tehát nincsen egy adott sorrendet vagy időbeosztáshoz kötve a kísérőszöveg, hanem érzékeli a nyakunkba akasztott kütyü hogy hol járunk, és aszerint szólal meg a fülhallgatóban a megfelelő körítés. Csak a beszélgetést zavarja kicsit.Ez a kép kifejezetten Yuriko-san javaslatára készült, aki felhívta a figyelmemet, hogy milyen szép kontrasztot ad együtt a tavon "úszó" hagyományos teaház és Tokió üzleti negyedének magas modern felhőkarcolói. A fentről belógó falevelek már az én művészfotós tehetségemet dicsérik. :)Errefelé a levegő is teljesen tiszta :)
Következőnek Yuriko-san egy kilátót tervezett be, ahonnan remekül látszik a környék. Rögtön a parkkal átellenben, a legmagasabb épület tetejéről, a Tokiói World Trade Center tetejéről nyílik pompás kilátás a Tokiói-öbölre.
Ez még nem a teteje, csak félútón vagyunk a liftben, összesen 30 másodpercig tart, míg felérünk a tetejére. Közben a hirtelen nyomáscsökkenés miatt háromszor bedugul az ember füle, mire megérkezünk a 48. emeletre, 213m magasba. Ez Tokió 11. legmagasabb épülete, ebben a negyedben (Shiodome) a második. A híres francia építész, Jean Nouvel tervezte; 2002-ben készült el, és az egész újrahasznosított anyagokból van. Még az esővizet is felfogja és hasznosítja! :)Kilátás kelet felé:

Szemben a Tsukiji halpiac, megtaláljátok?

Hama Rikyuu Onshi Teien - még a sóstó és a rajta levő teaház is látszik. :)Még egy közeli (35x-ös) pillantás a Tsukiji halpiacra - a sátortetős részt jártuk be, a piros tetős az aukciós részleg, oda nem szabad bemenni (azért is van pirosra festve a teteje). :)Csoportkép :) a könyököm fölött látszik a park is :) A vállam fölött meg a halpiac.

Ennek a felhőkarcolónak a lábánál található a Kyuu-Shinbashi Teishajou, vagyis a Régi Shinbashi pályaudvar. Innen indult 1872-ben az első japán vasútvonal (ami összekötötte Japán hat legjelentősebb városát: Tokiót, Yokohamát, Nagoyát, Kiotót, Ószakát és Kóbét). A talpfák eredetileg nem látszottak ki, csak a sínek - ahogy a kép hátterében is látható.

Shimbashi Station - a peron. Itt található a nullás kilométerkő is.Így nézett ki 1900 körül:Miután megnéztük a régi vasútállomás maradványait - plusz az alatta berendezett vasúti múzeumot - Yuriko-san visszavitt minket Ginzába, hogy lássuk "működés közben" is. :)Ezt a képet ugyanonnan készítettem, mint az előzőt. A lenti kék tábla a fenti

képen azért nem látszik, mert olyan messze van :) 35x-ös optikai zoom rulez.

Az egész főutca le van zárva napközben - sétálóutcaként funkcionál

Tele drágábbnál drágább boltokkal:

Shiseido - japán prémium kozmetikumokTotoja. Akarommondani: Toyota! :) Kiskoromban (≤5) egyébként mindig azt hittem, hogy a Toyota az tényleg "Totoja", csak a felnőttek nem bírják kimondani; és biztos arról kapta a nevét az autó, mert híresen lassú... :)Ginzában van ám kalligráfia szaküzlet is, szebbnél szebb ecsetekkel:馬毛 - lószőr. 157.500 JPY, azaz megközelítőleg 380.000,-HUF
Van olcsóbbér' is - háromjegyű természetesen nincsen,

és négyjegyűt is csak elvétve látunk. Ötjegyűből van a legtöbb :)
Ez itt pedig Ginza központjában a híres Wakō üzletház székhelye, még Hattori Kintarō alapította 1881-ben (később lett Seikō). Maga az épület 1894 óta áll itt, 1932-re újjáépítették Hattori Building néven. A háború utáni amerikai megszállás alatt katonai bolt volt itt. Egyike azon kevés épületeknek, amiket nem bontottak le a háború után.

Aztán itt van a közelben még az Asahi Biru, a Japánban örök favorit Asahi sör székháza is. Az aranyszínű épület egy söröskorsót formáz, még a hab is ott van a tetején. A székház előtt egy hatalmas emlékmű, az Asahi Flame (Flamme d'Or). Eredetileg "az Asahi sör szívének örökké égő lángját" jelképezi, de az itt lakó tokióiak csak úgy becézik, hogy az "arany kaki"; az épület meg csak szimplán "kakiház"... :D A 360 tonnás emlékmű felépítéséhez a tengeralattjáró-építés technológiáit alkalmazták, belül teljesen üreges.És az Asahi sörház mögött látható, ahogyan Japán legmagasabb épülete épül éppen: a Tokyo Sky Tree. 634 m magas. A tégi tévétotony, a Tokyo Tower (lásd később) már nem elegendő a teljes földi digitális műsorsugárzáshoz, mert az adást leárnyékolják a torony körüli felhőkarcolók. Ez kétszer olyan magas. Ez a legmagasabb adótorony a világon, és a második legmagasabb épület (első a Burj Khalifa Dubaiban, 828 m). További érdekesség, hogy a 634 méteres magasság nem véletlen: japánul külön-külön kiolvasva (6-3-4) "mu-sa-shi", azaz a tartomány régi nevét adja ki, ahol a torony épült (plusz ugye a híres szamuráj is Musashi). Erre a tervezők már a kezdetektől gondoltak, mert azt akarták, hogy a torony magassága könnyen megjegyezhető legyen. :) A tornyot egyébként 2012 május 22-én adják majd át - egy nappal sem később(!).

* * *

Következő állomásunk Asakusa, ahol Tokió leghíresebb és legrégibb buddhista temploma található, a Kinryū-zan Sensō-ji. Asakusa neve egyébként sekély füvet jelent, de a Sensō-ji neve is ugyanez. A különbség, hogy Sekélyfű japán kiejtéssel Asakusa, kínai(-as) kiejtéssel meg Sensō. Írásban megegyeznek. A Sensō-ji a Kaminari Mon-nal kezdődik, a Mennydörgéskapuval:

Azon átlépve bazársorok várják a zarándokokat, 250 méter hosszan, kb. 90 üzlettel. Mindent lehet kapni, a kajáktól elkezdve a hagyományos japán fametszeteken keresztül a plüss Godzilláig bezárólag. Yuriko-san vett nekünk kézzel gyártott csokis sütit, és benéztünk egy híres japá makettboltba, ahol mindenféle dolognak az ultramini verzióját árulják: ötcentis betlehem, háromcentis King Kong, egycentis kutyák-macskák, használati tárgyak, bútorok, ételutánzatok - minden van. Elég hagulatos ez a "kis" szuvenírutca.Ez aztán már az utca végén a Sensou-ji, Tokió legrégebbi temploma 645-ből.Van ám pagodája is, annak a tövében vannak a mindenféle buddhista ereklyék.Ez pedig a főkapu belső oldalán egy gigantikus

szalmapapucs. Godzilla hagyta el még 1954-ben* :)

Koi:Kőhíd a templom kertjében:"Kispatak... kispatak... a hűs vizű kispatak"**Itt egyébként elővettem a mindenhova magammal hurcolt "buddhista lutraalbumomat" (Shūinjō), és 300 yenért vettem bele egy autogram-pecsét kombót. :) Milyen jó, hogy elhoztam! Igazából az volt a fényképezőgépek után a harmadik dolog, amit bekészítettem. :)

Sok ember - szitkozódáskor, nemtetszését kifejezve - mindenféle

helyekre szereti elküldeni a másikat: a pokolba, a francba, a fenébe...

A négyes peronról is pont egy ilyen helyre visz a metró:...már jön is!
A képeken nem látszik ugyan, de a tokiói metró oldalán ez az embléma van felfestve. Felismeritek? Ez az Ichō, a Ginkgo Biloba levele (aki nem emlékszik, az tekerjen vissza a lap tetejére - ha mer. Mutatóujj-ficamért, illetve m.flexor digitorum izomlázért - utóbbit az alkarban érezhetitek - felelősséget nem vállalok). A "páfrányfenyő" levele tehát Tokió hivatalos jelképe:

Ujjra vigyázz! (A gyerekére is! - súgják a mosómacik)

Mondjátok szépen utánuk - minél gyorsabban:

"Tobukuro ni hiki-komarenai-yō, hiraku doa ni go-chūi kudasai!"

* * *

Miután a nyelvtörő gyakorlásával egy kis vért pumpáltunk a fejbe, folytassuk a túrát a híres - de sokkal inkább hírhedt - Yasukuni Szentéllyel! Ez ugyanis a Sötét Oldal szentélye, a nemzetközi kapcsolatok véres rongya, a Shintō szentélyek fekete báránya. A Yasukuni Szentély ugyanis a japán hősi halottak, köztük a háborús bűnösök lelkeinek nyughelye. Ez az egyetlen hely, ahol a Japán Császár személyesen meghajol.

A Yasukuni Jinja (=szentély) nyilvántartása - a Lelkek Könyve - szerint itt összesen 2.466.532 hősi halott lelke nyugszik, amiből azonban 1.068-at még életében elítéltek különboző háborús bűnök elkövetéséért. Közülük 14-en "A" osztályú háborús bűnösok, ami a béke ellen elkövetett háborús bűnök elkövetőit, főleg felsővezetőket és fő döntéshozókat takar.

Így aztán minden évben -újévkor - Japánra irányul Ázsia (és főleg Kína, Korea és a délkelet-ázsiai térség) figyelme, történetesen, hogy tiszteletét teszi-e a Japán Császár a szentélyben. Ez mindig nagy felháborodást keltett a szomszédos népekben - talán nem is annyira meglepő módon.

Igazából nem csak a II. világháború alatt, hanem már a 30-as évektől gőzerővel folyt a Japán Birodalom terjeszkedése: végigrabolták Mandzsúriát, kiirtottak nagyobb kínai városokat (pl. a nankingi mészárlás ugye elég hírhedt); hadifoglyok ezreit kínozták, éheztették, lőtték meszesgödörbe vagy dolgoztatták halálra (pl. a Burma-Sziám vasútvonalon a mai Thaiföld nyugati határán, de tulajdonképpen az összes hadifogolytáborban a csendes-óceáni hadszíntéren); embereken kísérleteztek Észak-Kínában (nem csak vegyi- és biológiai fegyverekkel, hanem a harctéri tűzfegyverek emberi testre gyakorolt mechanikai hatásait is élő embereken tesztelték - rendszerint kínaiakon); kórházhajók tucatjait küldték a tenger fenekére a rajtuk levő sebesültek ezreivel együtt (főként az Indiai-Óceánon)... nem is folytatom, úgyis ebből tartottam előadást töriórán; akit érdekel, annak szívesen elküldöm PDF-ben színes képekkel.

Szóval ott tartottunk, hogy a szentélyben nyugvó lelkek gazdái közül bizony nem az összes volt jógyerek. Ezért aztán érthető, hogy a Császár éves idelátogatása rendszerint borzolja a kelet-ázsiai kedélyeket. Jun'ichirō Koizumi ex-miniszterelnök 2001 és 2006 között évente tett magánjellegű (nem kormányzati) látogatást a szentélyben. Japán császár 1978 óta nem járt hivatalosan a szentélyben, amióta Hirohito Császár megszakította a hagyományt, mivel ekkor olyan A osztályú háborús bűnösöket is bevezettek a szentély nyilvántartásába, akikkel nem értett egyet.

Na de ennyit az okosságból, majd osztom még az észt máskor is, most lássuk már a képeket! :D

Ez itt a főbejárat, a metrótól egy percre: már messziről látszik a hatalmas Torii (szentélykapu), amit 1921-ben emeltek (acélból van). Építésekor ez volt japánban a legnagyobb: 25m magas (hozzávetőlegesen: Miyajima vízben álló piros kapuja 16m).

Láttátok az a zöld lépcsősort az előző képen? Ott ha felmegyünk és hátrafordulunk, akkor látszik a domboldal, baloldalt a Tokyo Science University.Tōkyō Rika-Daigaku - Tokyo Science UniversityEz meg már a bejárat. Jobb oldalon a kőoszlop hirdeti: Yasukuni Jinja.Egy hatalmas, végtelen hosszú sétányon kell végigmenni, 400 m hosszúságban.

A sétány közepén magasodik Ōmura Masujirō bronzszobra;

ez volt Japán legelső nyugati stílusú szobra, 1893-ban. Ōmura az 1850-es években élte virágkorát a Japán Reguláris Hadsereg atyjaként. Hepburn-től (a japán nyelv épkézláb latinbetűs átísását aki kitalálta) tanult angolul. Amikor a japán sógunátus már nagyon a végét járta, és az amerikaiak kierőszakolták hogy Japán több száz év után végül megnyissa kikötőit a külföldiek előtt, Ōmurát bízták meg a hadsereg megreformálásával (ami akkor különböző földesúri szamuráj csapatokból állt, és annak eltörlését jelentette a szamuráj réteggel együtt). Ōmura bevezette a sörkötelességet, napóleoni mintára szervezett szárazföldi reguláris hadsereget és angol mintára haditengerészetet. Ellenzői , pár feldühödött ex-szamuráj aztán megmerényelte. Ōmurának sikerült ugyan elmenekülnie a tetthelyről, de később belehalt sérüléseibe. Neki köszönhető tulajdonképpen a modern japán hadsereg létrejötte.

Ez a legbelsőbb kapu a háromból, ez ciprusfából van. Mögötte már a szentély főépülete:A krizantémos címer a Japán Császár mindenkori jelképe:Itt ért engem Tokióban először kifejezetten rossz élmény: történetesen, hogy mire ideértünk, addigra bezárt a szentély pecsételős irodája, és így nem gyűjthettem Yasukuni-autogramot és pecsétet a lutra-albumomba. :( Az ugyan a buddhista templomokba szól eredetileg, de igazából a komolyabb Shintō szentélyekben is van ilyen lehetőség. Itt is tutira lett volna - ha előbb érünk ide. :( No nem baj, hagyni kell valamit a második japán utamra is - reméljük, lesz még ilyen...Itt én is itt vagyok:Ez a zászlórúd pedig különleges.Azért különleges, mert rajta van a biléta, hogy az ezt adományozók

Sakai, Kishiwada, Waizumi, Izumisano városai; a felében jártam is,

gyakorlatilag a szomszéd környék "otthon" - ha a Kansai Centerből nézzük.Ez az emlékmű a háborúban elsüllyedt hajóknak állít emléket.

A kőfalon a hajók listája, alant pedig a csendes-óceáni térség,

rajta piros vagy fekete pontokkal jelölve Japán különböző tengeri veszteségei.A Tenpōzan erőd egyik 150 fontos bronzágyúja; 1849-ben készült Satsuma vármegyében (mai Kagoshima megye). Az ország megnyitása körüli viták idején az 1850-es években innen lövették a közelben elhaladó brit és amerikai hajókat. :)80 fontos brobzágyú, az Edo- (ma Tokió) Öbölben

levő Shinagawa erődben szolgált 1854-től.A kamimaze-pilóták emlékműve. Hivatalosan 5.843-an veszették életüket a kamikaze-bevetések során (köztük Nagayama sensei nagybátyja). Az emékmű bilétáján egyénként nem a "Kamikaze" kifejezés szerepel, hanem a "Tokkōtai", (a "Tokubetsu Kōgeki-tai" rövidítése) azaz különleges csapásmérő flotta. Megérintettem a jobb csizmáját. :)

Csak érdekességképpen fényképeztem le ezt a spéci faág-

alátámasztási módszert, szerintem nagyon dizájnos, főleg a kötözés:

Visszafelé még megnézzük Ōmura Masujirō bronzszobrát hátulról is

(nem bagyok biztos benne, de talán egy picit rövid Neki a hakama): Ez meg már a kis felüljáróról van fényképezve, ami

közvetlenül a bejárat elől viszi át a gyalogosokat az úton,

a Kitanomaru Gardenbe (ami pediglen az Edo Castle*** északi parkja)A hídon van díszkövezet is: (Goben-Zakura) Ötlevelű Cseresznyevirág - ha nem tévedekEz meg a Kitanomaru Garden kapuja. Belül a Nippon Budōkan,

a Japán Harcművészeti Csarnok.

Itt taxiba ültünk, mert azzal lehet a legegyszerűbben az Odaiba közelébe jutni (legalábbis olyan metró közelébe, aminek az a végállomása). A tokiói taxik egyébként többszörösen be vannak kamerázva, a vezető plexivel van elbarikádozva az utasoktól a mindenféle taxistámadások megelőzése végett. És a taxik ajtaja magától nyílik, az utaknak csak be kell szállni. Csukódni is magától csukódik, kiszálláskor is csak integettünk a sofőrbácsinak.

* * *

Ez pedig a mai nap utolsó állomása, az Odaiba.

Egy mesterséges sziget a Tokiói-öbölben, ami az 1800-as években védelmi célokat szolgált (a fenti második bronzágyú is ide volt telepítve az akkori erődbe), a XX. században drámai ipari fejlődésen ment keresztül, hogy a '80-as évek óta pihenő- és szórakozónegyedként funkcionáljon. Ez az egyik a két helyből Tokióban, ahonnan hozzáférhető a tengerpart (a többi helyen mindenhol gyárak és kereskedelmi kikötők vannak). Szemben a vízszintes fénycsík a Rainbow Bridge, A közepén a háttérben a Tokyo Tower (sárga).

Az Odaiba egyik plázája (jobbra), iroda- és lakóépületek (balra), és a tokiói szabadságszobor:Ez egyébként nem az amerikai, hanem a francia szabadságszobor, a Francia-Japán nemzetközi kapcsolatok valamelyik évfordulójára emelték '98 körül.Vacsorázós sétahajókázásra is van lehetőség a Tokiói-öbölben:Tokió fényei a fukushimai katasztrófa utáni energiatakarékossági időszakban:Végül beültünk vacsorázni az Odaiba egyik plázájának egyik éttermébe: ez bacon-lasagne, vagy valami hasonló. NAGYON finom volt. :) A láda egyébként hozzátartozik a tálhoz. A lábas alatt egy forró kerámialap van, ami melegen tartja a cuccot. A vendégek biztonsága miatt kell a fadoboz. A kaját egyenesen a lábasból kell belapátolni. :)Ez meg már a a szálló felé vezető út: Shibuya (Tokió egyik divat- és szórakoztató negyede).

Persze itt is érvényben van a fénytakarékosság, ezért ilyen sötét a táj. A földrenyó előtti időkben kétszer-háromszor ilyen csillogó volt. Itt elköszöntünk Yuriko-santól, és megkerestük a hotelt."Tetovált / holtrészeg személyektől a belépést megtagadjuk."

(Egyébként Japánban tetoválással sok helyre tilos a bemenet. Errefelé annyira nem divat a tetoválás, hogy akiknek van, azok 99%-ban yakuzák. Tehát a tábla rejtett mondanivalója: "Yakuzáknak belépni tilos" - ezt itt mindenki tudja.)

Na igen, és ahova mi beléptünk, az a Capsule Hotel Shibuya - egy kapszulahotel. Ide foglaltam "szobát" pár napja telefonon - az eső belföldi pénzbedobós telefonhívásom volt. A másik lehetőség egy fokkal olcsóbban egy 10 fős szoba lett volna valami lepukkant turistaszállóban - de mivel ez mégiscsak "egyágyas", meg híres japán kuriózum, végül a kapszulahotel mellett döntöttünk 3500 yenért.

A kapszulahotelekről annyit kell tudni, hogy mivel Japánban (főként Tokióban) nagyon nagyok a távolságok és hosszú az üzletemberek ingázási ideje, a munkamániás alkalmazottak (=mindneki) közül nagyon soknak egyszerűen nem éri már meg hazamenni aludni, miután este 11-kor kitámolyog az irodájából, hogy aztán hazaérjen vonattal éjjel kettőre, aztán kelhessen fel ötkor, hogy induljon megint munkába. Ezért született meg a kapszulahotel intézménye: olcsón lehet itt aludni, és főként csak aludni, mert itt más nincs. A szolgáltatásba beletartozik a hogy adnak pizsamát, meg egy fekhelyet (kapszulát); van közös vécé és zuhanyzó. Plusz dohányzó helyiség meg kávé- és italautomaták. Illetve a recepción lehet reggel váltás fehérneműt vásárolni, meg új nyakkendőt, meg különböző ingeket (= fehéret vagy csíkosat).

Itt követtük el másodjára, hogy cipővel léptünk olyan helyre, ahol nem szabadott volna - illetve csak én. Kinyílt a fotocellás főbejárat, és én már oda is csörtettem volna a recepciós pulthoz, de a bácsi, amint meglátott, nagyon rutinosan rám szegezte mindkét tenyerét (és amolyan "Vissza mennyé'!" arckifejezéssel fogadott). Ekkor vettem észre, hogy a szőnyeg előtt volt egy vékony csempézett rész, itt kellett volna levenni a cipőnket - de mivel a szintkülönbség kevesebb volt 3 centinél (ez nálam a Genkan-detekciós küszöbérték), nem vettem észre.

Udvariasan szóba elegyedtem a recepciós csávóval: "Ide foglaltunk mára két kapszulát, kérem." A bácsi átadta a kulcsokat, és útba igazított: az üveg mögötti öltözőszekrényekbe először bepakoljuk az összes cuccunkat, ruhával, mindennel együtt; felvesszük a szekrénybe bekészített pizsamát, bezárjuk a szekrényt, és a benne talált törülközővel meg fogkefével felmehetünk a "lakosztályba". Jó éjszakát.

Ez itt a szekrénykulcs: egyém a 318-as

Persze Lóval nagy ravaszul magunkkal vittük a fényképezőgépet is - nem volt sehova kitéve, hogy nem lenne szabad. Lezuhanyoztunk, közben Ló kereste a fogkefés zacsiban a fogkrémet, de nem találta meg. Végül úgy döntött, hogy csak úgy, fogkrém nélkül fog fogat mosni, de legnagyobb meglepetésünkre a víz és a dörzsölés hatására előjött egy adag fogkrém a fogkefe sörtéi közül... Még jó, hogy kipróbáltuk... :D

Ez itt a közös fürdőszoba az emeleten (szemben vécé):
Hátam mögött zuhanyzó:Ez pedig az alvó rész - Ló sziluettjével.Ezek maguk a kapszulák. 2 m mély, 1 m széles, 1.30 magas.

Lóé az egyik alsó "ágy" volt, enyém a fölötte lévő. Azon a kis létrafokokon

lehet felmászni. Ahol le van húzva a roló, ott már alszanak.

A világítás 0-tól 100%-ig szabályozható; van ébresztőóra, rádió, tévé, "éjjeliszekrény", tükör.

A rajtam levő pizsama az amit a szekrényből vettünk ki, itt mindenki ilyenben flangál (mezítláb!), és a csuklóra rögzíthető számozott kulcsokkal lesz teljes a Falanszter-élmény. Itt a személyes tárgyaknak nem marad élettér. Szemüveg, karóra. Fényképezőgép.Ez az éjjeliszekrény. A tetejére pakolni lehet, a "tartalma" meg egy rádió, plusz ébresztőóra.

Ez a tévé, rögtön a bejárat fölött, a lábamnál. Hangfal nincs hozzá (mert

zavarná a többi vendéget), csak fejhallgató. Kb. tíz csatorna fogható,

amiből három pornó, de azokért fizetni kell - a képért legalábbis :D

Most alszunk, reggel folytatjuk. Holnapra is fél tízre beszéltük meg

a találkozót Yuriko-sannal, a Shibuya Station előtti szobornál.

Jó éjszakát! :)

P.S.: Kicsit talán témába vág (a japán katonák és a háború végett): Esti mese gyanánt megnézhetitek a kedvenc Bud Spencer - Terence Hill jelenetemet, amiben a Pongo-Pongo szigeten keresik a kincset, ám közben belebotlanak egy magányos japán katonába, aki nem tudja hogy már rég vége a háborúnak és egymaga védi a szigetet a gonosz amerikaiak ellen:

http://www.youtube.com/watch?v=ZdUCaWRm3vs&feature=related

--------------------

* El ne hidd! :D

** Uhrin Benedek halhatatlan örökzöld slágere, "Kispatak"

*** "Edói vár", de ez hülyén hangzik, nem? (De!)