2011. május 6., péntek

Wersszavaló Workshop

110513-101-0000-0000-5
110506-094-0000-0000-5 ???

Rég voltam ilyen ideges. Rögtön kiderül, hogy miért.

Emlékeztek még a békás versre, amit kiválasztottunk? Mára meghívtak hozzánk valaki sikeres versszavaló nénit - aki szokott ilyesmikkel fellépni - hogy segítsen nekünk formába önteni az előadást. Mimika, gesztikuláció, instrukciók a hangerőt illetően, és egyéb apróságok.

Bemelegítésként a színpadra felállított táblán lévő verset kellett kórusban olvasgatni, végeztünk különféle légzőgyakorlatokat, kísérletezünk a hangunkkal és a levegővel, szóval elég tudományosan fel volt építve a "tréning". A második fele lett volna az a rész, ahol a már félig kigondolt előadásokat egyenként meghallgatja és bírálja a Művésznő, és minden csoportot jótanáccsal lát el, a biztos siker érdekében.
Még nem rajtunk volt a sor, úgyhogy Jasonnel(AUS) ki is mentünk a kertbe, hogy felvegyük Jason(AUS) telefonjára a szájdobolós alapot, amire majd rá-rappeljük a verset, majd visszaértünk az aulába, hogy prezentáljuk az előadást az Instruktor néninek. Azonban olyan jól sikerült a többi csoportnak segítenie, hogy a mienkről végül megfeledkezett, így ránk már nem is jutott idő. :( Rég voltam ilyen csalódott; ez volt a legrosszabb élményem az egész négy hónapos kintlét alatt...

Viszont így a mi előadásunk 100% saját termés. Senkitől nem kaptunk utasítást, így nem volt, ami lerontsa! :_D Muhaha!
Illetve mégis kaptunk jótanácsot, mert Miyazaki Tanárnő végig lelkesen figyelte a próbákat, és csomószor tett építő jellegű javaslatot. :) Úgyhogy Miyazaki Tanárnő volt az egyetlen, aki támogatott minket. :) ありがとう、宮﨑先生!^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése