Saigo no Happyoukai

110524-112-5102-5133-2

(Végelőadások)

Elérkezett a várva várt NAGY NAP. Erre készültünk lélekben négy hónapja, a gyakorlatban két hónapja! Ettől rettegünk egy hónapja! Ez köti le minden időnket fél hónapja! Most itt van!

Reggel korán felkeltünk, mert 9-től megint próbálunk, ezúttal a versszavaló előadást - mert kitalálták a Nagyokosok, hogy egyszerre legyen az Aogiri álma c. gyermekkönyv csoportos narrációs előadása, meg az interjúztatásból készült vetítéses prezentáció, plusz a versszavalás is. Mind egy délután. Sőt, az interjús előadásokra ugye hat csoport van, de nem tesznek közé szünetet, úgyhogy hatszor 15-20 perc, az annyi mint két órán keresztül van mindenki a székébe ragasztva. Én már tapasztaltam, hogy ezek azért nem olyan érdekesek a nézőtérről sem, így igencsak szenvedés volt nekem is az SG csoport tízféle előadását még szünettel is végigülni. Na de mindegy, nekem most a szerepléssel kell foglalkozni. :)

Reggel megkérdeztük Lót(MAL), hogy mit szándékozik felvenni - ugyanis öltözködési szempontból Ő most a csapat legkritikusabb pontja, hiszen a hivatalos alkalmakra is papucsban jár.

-Felveszem a pulcsimat, meg az ünnepi papucsot...

-NEM! Felveszed az öltönyödet! Tudjuk, hogy hoztál! A cipőt is felveszed hozzá.

-Muszáj?

-Igen, mindenki felveszi.

-Hát jó. De én nem veszem fel. Majd úgy csinálom, hogy ne látsszon nagyon a különbség.

-Mert három öltönyös között nem fog látszani a negyedik aki pulcsiban meg papucsban van?

- . . .

-Akkor ezt megbeszéltük? :)

-Igen, de nem fogok öltönyt felvenni....

Nem lesz könnyű...

De legalább az előadásunk átütő sikerű lesz - a rám eső részt teleraktam könnyed humorral, de még a kritikus határon belül - ugyanis a japánok nem szeretik a kabarét. Legalábbis Hayashi sensei nem nagyon mosolygott a főpróbán - ebből azt szűrtem le, hogy Neki kifejezetten nincs ínyére az oldott légkör egy ilyen komolyságú előadáson. Na de majd meglátja a visszajelzésekből, hogy jó az.

Szóval reggel még előadtuk a Hayashi Tanár Úr, Miyazaki Tanárnő és Kamei Tanárnő előtt a délutáni versfeldolgozást. Végül megtartottuk a remek ötletemet és el-RAP-peltük a békacsalád ugrabugrálását. Azonban ezen a próbán csak az érintett csoport lehetett bent a nagyteremben, a többiek kint várakoztak a sorukra - így egymásnak is meglepetés lesz a műsor. :) Tényleg az lesz! :D

Végül 13:30~16:30 az előadások időpontja. Legelőször az interjús (6x), majd az "Aogiri álma", végül pedig a versfeldolgozások.

Gyülekezik a tömeg...

Eljött Nagayama sensei is, a kalligráfia-tanárnő (elöl fehérben)! :)

Mindenki izgatott... a feszültséget szinte harapni lehet...

És akkor elkezdődött.

Ha jól emlékszem, mi a negyedikek voltunk - a Fiúcsapat. Rögtön a lányok után. Eredetileg úgy kellett összecsoportosulni ezekhez az interjúztatásokhoz, hogy lehetőleg ne legyenek azonos nemzetiségűek a csapatban (ez főleg a kínaiakra és koreaiakra vonatkozott - belőlük volt több), illetve vegyesen legyenek fiúk-lányok is. Ez nagyjából sikerült, viszont az érdeklődési körök átfedései következtében két homogén csoport is született, a csak lányok és a csak fiúk. Ironikus módon pedig a választott téma megegyezett a két csoportban! Ez persze nem derült ki idejekorán, mert titkosak voltak a témák annak ellenére, hogy a két szóban forgó csoport felkészülése ugyanabba a tanterembe volt kiírva hét héten keresztül. Aztán végül sikerült szóra bírni a lányokat, egy esetleges "teljes tartalomegyezés" elkerülése érdekében. Az katasztrófa lett volna; így arra köteleztük a konkurens csoportot, hogy felfedje előadása tartalmát (mi is közöltük velük a miénket), és végül a témakörön belül két - nagyjából elhatárolható - aspektust dolgoztunk fel.

Feri(HUN), Souei(CHN), Loh(MAL), Jason(AUS)
itt épp én mutatom be a csoport tagjait...
(azért a valóságban nem volt ennyire sötét)

Előadásunk témája:

"A fiatal japán férfiak elnőiesedésének problémája napjainkban"

Merthogy előzőleg a metrón rengeteg olyan "férfit" láttunk a 4 hónap alatt, akik leginkább transzvesztitának, prostituáltnak, vagy büszke homoszexuális polgárpukkasztónak néztek ki - az öltözködésük és a kinézetük alapján.

Persze tudni kell, hogy Japánban a smink nem csak a nők kiváltsága; a fiúkon is van már alapozó, vékonyra szedik a szemöldöküket, a fülbevaló már rég nem elég. Ezenkívül gyakran látni férfiakat csillogós rózsaszín retiküllel, flitteres poncsóban, női prémszegélyes csizmában, női szabású felsőkben, illetve női szemüveggel (és egyszer még egy szoknyás fószert is láttunk!). Úgyhogy ezeken közösen megbotránkozva kitaláltuk, hogy a végére járunk a japán divat ilyen mértékű elkorcsosulásának; illetve megvizsgáljuk, hogy mi juttathat odáig egy nemzetet, hogy a férfiak kezdő prostinak öltözzenek...

Az interjúalanyoktól azt kérdeztük, hogy milyen tulajdonságokat tartanak férfiasnak - külső és belső jellemzőkről faggattunk férfiakat és nőket is egyaránt, mindenféle korosztályból; tizenhéttől hetvenhét éves korig. Egy másik lényeges kérdés az volt, hogy meddig tartják elfogadhatónak a mostani krízishelyzetet. Hol a határ? Elviselik-e a fülbevalót a férfin, illetve probléma-e, ha az esetenként kirúzsozza a száját. Nem meglepő módon a válaszok korosztályonként eltérőek voltak, és az ezirányú tolerancia mértéke az életkorral fordítottan volt arányos. A legfiatalabbaknak minden jöhet: gyantázott láb, flitteres harisnya, míg a legidősebbek már csak a fülbevalót tartották elfogadhatónak.

Az okokkal kapcsolatban az idősebbek szolgáltak értékes információval: mivel az iskolában érettségiig nem tolerálnak semmiféle egyéniesedést, majd a munkahelyen szintén nem, így egyetlen lehetőségük a fiataloknak, ha egyetemista korukban hozzák be a lemaradást. Amikkel nyugaton a gyerekeknek tíz éves koruktól negyven évesig van lehetőségük kísérletezni, azt Japánban az egyetem négy éve alatt kell megvalósítani. És mivel munkába álláskor a munkáltató még a hosszú hajat sem tűri, a szülők engedik, hogy a gyerekeik e bizarr, de biztosan múlandó szenvedélynek hódoljanak. Az állásinterjún aztán államilag szabályozott megjelenés van előírva, férfiaknak rövid festetlen haj, fekete öltöny. Semmilyen kilengést nem fogadnak el, és aki festett hajjal megy munkába, annak nem sok jövőt jósolnak. Így aztán az első állásinterjún ezek a férfiak egyik napról a másikra "megnormálisodnak", és újból férfias külsőt öltenek. Innentől már csak a hétvégén szabad transzvesztitának öltözni, de hétfőre a hajfestéket is el kell tüntetni, különben baj lesz.

Egy másik kérdés a japán nők preferenciáját vizsgálta, amiből kiderült, hogy a nyugaton nagyon csábító férfias borosta, "izmos kockahas", copfba kötött haj, illetve extrém esetben a David Hasselhoff-féle "hódító mellszőrzet" japánban egyáltalán nem menő. Meglepetésünkre még a kockás has sem. Egyáltalán nem. A japán nők - a felmérésünk szerint legalábbis - a vékony testalkatú, ám hasizomzat nélküli férfiakat kedvelik, akiknek legfeljebb kezét-lábát boríthatja nem túl sűrű szőrzet. A mellszőrzet kizáró körülmény egy randin - azonnali bukás.

Egyik interjúalanyunk véleménye szerint a fiatalabb "celebek"/előadóművészek/énekesek esetében még hasznos is a nőies/kisfiús külső. Ebben az esetben nem azért döglenek értük a nők, mert "olyan macsó", "olyan férfias", hanem mert "olyan aranyos", meg "annyira cuki". Így az anyukák rendszerint a saját lányukkal együtt járnak a tinibálványok fellépéseire, és nem a férfit, hanem a gyereküket látják benne. Ezzel is erősödhet a gyakran hírhedt anya-lánya kötelék.

Nagyjából ezt tartalmazta a Fiúcsapat előadása. A derült hangulatról személyesen gondoskodtam. :) Készült videofelvétel, de még nincs korlátlan hozzáférésem - illetve nekem van, csak Nektek nincsen! :D - így arra még várni kell. Ha letöltöttem, akkor majd közzé teszem azt is valahogy. Addig itt vannak a képek:

Rólunk egy utolsó közeli:

Mindenki öltönyben/kosztümben, komoly arccal - Kinkinnek(CHN) ez könnyen ment, mert Ő a nap 24 órájában úgy viselkedik mint egy nagykövetasszony vagy eltévedt diplomata; Joost(NED) meg imádja az öltönyt, és minden alkalmat megragadott, hogy hordhassa.

Az interjúkon alapuló előadások befejeztével kivonultunk a Nagyterem előtti hallba, ahol az Aogiri Álma c. hiroshimai bombázásról szóló képeskönyv szövegét adtuk elő azoknak, akik megmaradtak.

Aztán lezárásnak következett a versszavalás - egy kis felüdülés a szomorú történet után.

A levelibéka-RAP átütő siker volt, hiába vágott Hayashi sensei végig faarcot, a közönség a térdét csapkodta. :_D

A "Pyon!" c. hangfestő szóhoz hozzáidőzített rappelős kéztartás pedig a jó hangulat szimbóluma lett - ezt az alábbi csoportkép is illusztrálja (és nem én találtam ki, hogy mutassa mindenki ezt). :_D

Aztán az előadások után még mindenki fényképezkedett, eljöttek ugye a családlátogatásos szülők is megnézni hogy hogy sikerül az előadás.

Végül pedig Nagayama sensei megkérdezte, hogy hogy állok a kalligráfia vizsgával - fénysebességgel jön a határidő. Felajánlotta, hogy ha ráérek, akkor kijavítja a már meglévőeket, meg gyakorolhatunk a nagyterem előtti hallban - a kana úgy is brutálisan nehéz.

Úgyhogy egészen este nyolcig festettünk, mialatt Hayree(KOR) meg szerzett valami kottát és abból klimpírozott a hátunk mögött.

itt már lecseréltem az öltönyt - a fénykép szempontjáról ez elhamarkodott döntés volt... :_D

A KALLIGRÁFIA SZAKKÖR:

Joost (NED), Silvia(ITA), Nagayama sensei (JAP),
Feri (HUN), Mai (VIE), Andrea (ROM), Loh (MAL)

Az éjszaka pedig a leghosszabb éjszaka volt az elmúlt 4 hónapban. Holnap visznek minket Kyuushuure három napra, és közben lejár a vizsgamunkák feladási határideje, így ma éjjel kell megfestenem őket - majd Fukuokából feladom postán. Úgyhogy vettem egy kávét az automatából, és nekiültem festeni... festek... festek... kis szünet - leugrom a földszintre egy kávéért - aztán festek... és megint festek... hopp még egy kávé... meg aztán később megint egy... és még mindig festek... mire végül rám hajnalodik. De kész van - majd alszom Fukuoka felé a shinkansen-en meg a buszon... :)